dolgozó anyák támogatása

NÉZD MEG MIBEN TUDOK SEGÍTENI!

Amikor vállalkozásba kezdtem kisgyermekeim mellett, számos szükségtelen kitérőt tettem, melyeket elkerülhettem volna, ha áll mellettem valaki, aki fogja a kezemet és segít abban, hogy ne fussak felesleges köröket.

 

Jó pár dolog van, amit most már tudom, hogy jóval korábban meg kellett volna lépnem és így hamarabb lettek volna eredményeim.

 

Hibáztam is bőven, nem tagadom. Rosszkor rossz helyen…Néha irányt vétettem.

 

Meg kellett tanulnom összeegyeztetni a családi életünket, a háztartás vezetését a gyereknevelést úgy, hogy közben fejlődni is tudjon a vállalkozásom. Mert örök dilemma, hogy melyik kezed harapd meg. Ismerős?

 

Én tudom – hisz magam is ebben élek – , hogy irgalmatlan nehéz gyermek mellől semmiből valamit felépíteni, business coachként pedig abban tudlak segíteni, hogy ne kacskaringós utakon sok-sok idő és energia elvesztegetésével, hanem egy kidolgozott terv és stratégia alapján haladj a céljaid felé!

 

Dolgozzunk együtt a céljaidon, vágyaidon, hogy ne csak papírra vetett szavak maradjanak, de valóra is váltsd, amit szeretnél!

MERRE INDULJ?

Útkereső anyukáknak… Élet a GYES után, a pelenkahegyen túl. Ha úgy gondolod, hogy korábbi munkahelyedre nem szeretnél visszamenni, vagy nem tudod összeegyeztetni az anyaszereppel.Ha szeretnél saját lábra állni, vállalkozásba kezdeni,de nem tudod, pontosan merre indulj,hogy életképes-e az ötleted…

ELAKADTÁL? SEGÍTEK!

Már egy ideje húzod az igát, de valami nem stimmel, nem az igazi… Nézzük meg együtt, hol akadtál el, adjunk új lendületet a munkádnak, találjunk új irányokat, szerezzük vissza a motivációdat!

LÖKJÜK BE A MOTORT!

Ha már indulásra kész vagy esetleg el is indultál…

Ha már tudod, hogy mit szeretnél, de nem tudod, hogyan fogj hozzá, ha tele vagy ötletekkel, de mindezt  rendszerbe kellene raknod

Ha stratégiára van szükséged

 

TEREMTSÜNK EGYENSÚLYT!

Nincs az egész napos munka után energiád még a gyerekkel foglalkozni? Fut a lakás, ötleted sincs, mi legyen vacsorára? Munkaidőben azon agyalsz, mi lehet az oviban, mikor meg együtt vagytok, a munkahelyi feladatokon rágódsz? Teremtsünk egyensúlyt, legyen egy rendszered, amiben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és ideje!

DOLGOZZ VELEM!

business start konzultáció

Egy alkalom 60 perc személyesen (Budapest) vagy Skype-on igénybe vehető konzultáció

Skype: 10.000 Ft/60 perc
Személyesen: 12.000 Ft/60 perc

BUSInESS CSOMAG
(3 alkalom)

3*60 perc személyesen (Budapest)  vagy Skype-on igénybe vehető konzultáció

Skype: 25.000 Ft/3*60 perc
Személyesen: 30.000 Ft/3*60 perc

Ha ezt a csomagot választod, a harmadik alkalmat féláron kapod!

 

business csomag
(5 alkalom)

5*60 perc személyesen (Budapest) vagy Skype-on igénybe vehető konzultáció

Skype: 40.000 Ft/5*60 perc
Személyesen: 48.000 Ft/5*60 perc

Ha ezt a csomagot választod, az ötödik alkalom ajándék!

 

 

RÓLAM MONDTÁK

Katának egy coach klubon tartott előadását hallottam először, ami nagyon tetszett és megfogott, hogy mennyire tudatosan felépítette a rendszerét. Így egyből ő jutott eszembe és hozzá fordultam, amikor online marketinggel kapcsolatos kérdéseim akadtak. Elég sok ötletem volt és Kata segített rávilágítani, hogy jobb, ha egy mederbe terelem a gondolataimat, egyet kiválasztok és erre fókuszálok és ehhez kaptam további feladatokat, hogy hogyan tudom ezt megtenni."

Beke Éva (Menta Life coaching)

Bizonytalan vállalkozási ötleteimmel fordultam Katához egy coaching alkalmunk során. Mivel két teljesen különböző elképzelésem volt, így megvizsgáltuk közösen, hogy melyik ötletem életképesebb. Átgondoltuk, hogy milyen kezdeti beruházást kívánnak a projektek, mennyi idő alatt indíthatók el, mikorra és mekkora profitot hozhatnak. A coaching végére sikerült az egyik elképzeléseimet kiválasztanom, amin azóta el is kezdtem dolgozni."

Csergőffy Noémi

A coaching egy személyes fejlesztő és segítő tevékenység, a coach (edző) szóból ered, ám a life coach nem a testet “edzi”, hanem a coachee (ügyfél, kliens) személyes képességeire és erősségeire koncentrálva fejleszti azokat és elakadások, problémák esetén segíti a továbbjutásban.

A coaching   nem foglalkozik múltbéli eseményekkel (illetőleg csak annyiban foglalkozik, amennyiben az a megoldások, célok megértéséhez szükséges).  A coaching a JELENRE és a JÖVŐRE fókuszál.

A coach nem tanácsadó, nem mondja meg, hogy adott helyzetben mit tegyen vagy mit ne tegyen az ügyfél.

Kérdésekkel és coaching technikákkal hozza felszínre az ügyfél saját megoldásait vagy segít kialakítani a megoldásokat.

A coaching azonban nem csupán beszélgetés, hanem  gyakorlatokon keresztül haladunk a kezdeti tervektől a célok fel és a konzultációkon kapott házi feladatok is a kitűzött cél felé mozdítják az ügyfelet.

Mindez azt jelenti, hogy az ügyél aktív résztvevője a coachingnak, ezáltal pedig vállalkozásod alakításának

  • vállalkozás indítása
  • induló stratégia kialakítása
  • hatékonyság növelése
  • erőforrások felkutatása
  • feladatok priorizálása
  • célkitűzés és tervezés
  • alternatívák feltárása és döntéshozatal
  • personal branding (énmárka építés)
  • együttműködés-csapatmunka javítása
  • önismeret fejlesztése (MBTI, DISC)
  • kommunikáció fejlesztése
  • motiváció fenntartása
  • kreativitás fejlesztése
  • időgazdálkodás
  • stresszkezelés
  • kiégés elkerülése
  • konfliktusok feloldása
  • problémamegoldás
  • kifogások kezelése

Dr. Domokos Katalin vagyok, jogász, life és business coach. A gyerekzsivaj blogot, az 5000 követős Facebook oldalát két és fél év alatt építettem fel négy gyermek mellől. Workhopokat, online tanfolyamokat tartok, online klubot vezetek édesanyáknak, egyéni konzultációkon segítem a hozzám fordulókat. Tudom, hogy nehéz fába vágtad a fejszédet, de azt is tudom, nem lehetetlen sikeressé válni dolgozó-vállalkozó nőként anyaként sem!

 

  • Jelentkezésed után az általad megadott e-mail címre elküldöm a coaching folyamatáról, módszereiről szóló tájékoztatót és megkérlek, hogy ezt tanulmányozd át és úgy érkezz majd az első találkozónkra, hogy már tisztában vagy a coaching lényegi elemeivel. Természetesen kérdezhetsz is, ha valami nem világos. 🙂 Küldök egy kérdéssort is a vállalkozásoddal, a vállalkozási terveiddel kapcsolatosan, hogy tudjam, honnan indulunk és hogy felkészülhessek az első konzultációra.
  • A coaching alkalmak során meghatározzuk az elérni kívánt célodat, majd az ahhoz vezető utat, és megkeressük a lehetséges alternatív utakat is. Veled utazom, folyamatosan támogatlak, gondolatébresztő kérdésekkel, fejlesztő gyakorlatokkal ösztönözlek és visszacsatolok. Ne feledd, a coachingnak nem az a lényege, hogy az elakadásokon, a nehézségeken rágódjunk, hanem az, hogy azokra megoldást találjunk!
  • Az egyes coaching alkalmak között esetenként házi feladatot is kapsz, hiszen az a cél, hogy haladjunk a céljaid felé és ezen bizony dolgozni kell. Neked kell dolgozni, de e-mailben a rendelkezésedre állok a coaching alkalmak között is
  • A coaching során haladási naplót vezetünk, hogy egyértelmű és nyomon követhető legyen, hogy honnan indultunk, hol tartunk és hova jutunk. Ez így korrekt és nyomon követhető mindkettőnk számára. Ebből következően pontosan annyi alkalommal fogunk beszélgetni, amennyire Neked szükséged van.

A legtöbb esetben 3-4 találkozó elegendő, de a probléma összetettségétől függően ez lehet több és természetesen kevesebb alkalom is.

Egy coaching ülés 60 perces. Két alkalom között általában 1-2 hét időközt szoktunk tartani, ezt megbeszéljük.

A konzultációra hétköznap délelőttönként 9-12 óra között személyesen vagy online kerülhet sor előzetesen egyeztetett időpontban.

A személyes konzultációt Budán a 11. vagy 12. kerületben vállalom, a részleteket a bejelentkezéskor megbeszéljük, mert több lehetőség közül választhatsz.

Online pedig Skype-on vagy Viberen tudunk beszélgetni.

A 60 perces személyes konzultáció ára bruttó 12. 000 Ft, melyet a helyszínen kell fizetned készpénzben,  a 60 perces skype-os konzultáció ára bruttó  10. 000 Ft, időpontját pedig a fenti összeg előre utalását követően egyeztetjük egymással.

Ha business csomagot választasz, 3 alkalmas csomag esetén a harmadik alkalom féláras, 5 alkalmas csomag esetén az ötödik alkalom ajándék)

  • Mert négy (plusz két) gyermekes  anyaként tudom, hogy milyen erőt próbáló élethelyzetek merülnek fel, milyen problémákkal küzdesz nap mint nap kisgyermekes anyaként, így magas fokú empátiával állok a hozzám forduló anyukákhoz
  • Mert nem csak elméletben olvastam arról, hogy mi az, hogy gyereknevelés, hogy mit szül a kialvatlanság, az én-idő hiánya, hogy mit jelent, ha nincs időd a párkapcsolatodra, ha gyerekek mellett próbálsz dolgozni, vállalkozást építeni!
  • Mert alaptermészetem szerint is a megoldásokra koncentrálok a problémák helyett és ezt képviselem a coaching során is. Szeretek a semmiből valamit létrehozni, szeretem a kihívásokat, a gyerekzsivaj oldalt és közösséget egyedül építettem fel két és fél év alatt.
  • Mert life és business coachként kifejezetten az édesanyákkal foglalkozom, és tudom hogy mik azok a tipikus nehézségek, amikkel küzdesz nap mint nap.