Ha nem megy, ne erőltesd :-)

Ugye ezt a mondást mindenki ismeri? De vajon a gyakorlatban is tartjuk magunkat hozzá? Vagy hajlamosak vagyunk addig feszíteni a húrt, amíg az elpattan?  Vagy másképp fogalmazva: megvárjuk, amíg elszakad a cérna?

Az egyik nap valahogy semmi nem jött össze. Már eleve megadta az alaphangulatot, hogy náthásan ébredtem és a fejem is fájt. Így különösen érzékenyen érintett az az éles visító hang, amit Bence fiam hallatott, mikor már reggel negyed hétkor (!) összeveszett a bátyjával valami kardinális kérdésen. Na, ez a nap is jól indul, gondoltam akkor.

És aztán valahogy egyre jobban beindult a szerencsétlenségek, apró bosszúságok láncolata: oviba menet elment előttünk a busz. Hurrá. Visszafelé ugyanez. Pedig már másra sem vágytam, csak egy jó meleg teára EGYEDÜL összekuporodva a kanapén, ha hazaérek.

Napok óta nem haladtam a gyerekzsivaj tervezett ügyeivel, reméltem, hogy Máté koma majd nagyot alszik délelőtt, én pedig az idő alatt majd bepótolom az elmaradásokat, de persze nem így lett. A kis hercegnek  kipattant a szeme, amint hazaértünk és nemhogy nem aludt, de kb. tíz perc játékkóstolgatás, harapdálás után – ez megy most, hisz bőszen fogzik – már görbült is a szája és persze utána rajtam lógott egész délelőtt. Szó szerint. 🙂

Közben telefonált a könyvelő, hogy valami elakadás van és csak személyesen tudom elintézni a kormányablaknál. De jó, hogy azért regisztrál az ember az ügyfélkapun, hogy azon keresztül intézhesse ügyeit….

Még nem volt dél, amikor a névjegykártya rendelésemmel kapcsolatban hívtak, hogy nem tudnak a vállalt határidőben szállítani, mert a hozzá kért névjegykártyatartó sajnos nem érkezett meg.

Ekkor már nem is bosszankodtam, csak lemondón sóhajtottam.

És ez jelentette a fordulópontot a napomban.

Mert elengedtem a mérgemet, a dühömet, a fruszrációmat.

Hiszen beláttam, hogy ez tényleg az a tipikus “ma  minden összeesküdött ellenem” nap lesz… És mindenkinek van ilyen napja.

Mit is kell ilyenkor tenni szerintetek?

Én kérem szépen csak hagytam magam sodródni az árral.

Feltettem a kezem és úgy döntöttem, nem próbálok aznap semmit sem mindenáron véghezvinni, elintézni (ez egy igazi kihívás számomra, azt azért el kell mondjam 🙂 ).

Mivel a fejfájásom kitartott gyakorlatilag egész nap a meghűlés miatt (gondolom, hogy amiatt..), úgy döntöttem, pattogatott kukoricás-összebújós mozidélutánt rendezünk a hazatérő ovisokkal, hogy elejét vegyem a kanapé körül kergetőzésnek, mert tudtam, hogy az aznapi ingerküszöbömet az most jelentősen meghaladná.

Tehát, mit is akarok mondani?

Néha észre kell venni, hogy  nagyon nem megy valami és nem is érdemes kapálózni és tetézni a bajt.

Mert ugyebár a busz akkor is elmegy, ha szitkozódsz és akkor is, ha pusztán megvonod a vállad miatta.

A busz elmegy, a csomag késik, az ügyintézés elakad, tőled függetlenül is. Ami viszont rajtad múlik, az az, hogy hogyan reagálsz ezekben a helyzetekben.

Ezért amikor legközelebb bal lábbal kelsz fel, vagy úgy látod, már reggel, hogy csőstől jön a baj, akkor próbáld azt, hogy nem kezdesz el szélmalomharcot vívni, hanem

1. ússz csak az árral, elfogadva, hogy ez egy ilyen nap,  vagy

2. keress menedéket és várj, amíg elül a vihar! 🙂

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, kérlek oszd meg gyerekzsivajos anyatársaiddal is! 🙂

 

Save

Save

Save

Mentés

Mentés

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*