Ha nem vagy született optimista…

gyerekzsivajakkor válj azzá! Hogy miről is beszélek? Szerintem alapvetően kétféle ember létezik: van, aki eleve úgy születik, hogy az életnek mindig a napos oldalát látja és van, akinek ezt tanulnia kell. Én az utóbbiak közé tartozom.

Vannak persze elcsépelt közhelyek, melyeket mindenki ismer és nagyrészt legyint rájuk. De végső soron persze valahogy mindig igaznak bizonyulnak.

Ilyen pl., hogy csak akkor becsülöd meg, ha van valamid, ha elveszíted. Merthogy az emberi természet alapvetően olyan, hogy természetesnek vesz minden jót: egészséget, családot, kényelmet, otthont, munkát stb. Néha nem értékeljük eléggé, ami a miénk, csak amikor veszni látjuk, vagy már el is veszítettük. És akkor gondolkozunk el az alapértékeken.

gyerekzsivajMeg aztán létezik az a közhely is, hogy az apró örömök teszik széppé a hétköznapokat. És ez is igaz. De ezeket az apró örömöket bizony meg is kell látni! Mivel az élet szürke hétköznapokból áll, rajtunk múlik, észrevesszük-e a pl. színeket. A vakító napsütésben, a zöldellő fákban, a kertben kibújó virágokban, gyermekünk csillogó szemében, a csokikrém édes sötétjében, a gőzölgő tejeskávénk meleg barnájában. Igen, ezek apróságok. De ha tudatosan figyelünk rájuk, bearanyozzák napunkat.

És most erről beszélek. Legyünk tudatosak, figyeljünk oda!

Nekem ezt tanulnom kellett. Nem születtem optimistának.

Elveszítettem a legdrágább királylányt egy átkozott csütörtöki napon, azt a kis csodát, akire egész életemben vágytam. A karjaimban halt meg. Ennél nagyobb fájdalom embert nem érhet.

Azt írjátok, erős vagyok.

De hát van más választásom?!

gyerekzsivajAz itt maradottakra kell gondolnom, a két fiamra és most már a harmadikra, arra az új életre, akit hónapokig a testemben nevelgettem és immár két hete velünk van. Békésen szuszog, nagy szemekkel nézelődik, nem sír, nem követel. Ez az, amim van. A JELEN. A MOST.

Összetörhetnének a sorscsapások, mondhatnám, hogy padlóra küldött az is, ami a műtétnél történt, vagy az, hogy sokkal hosszabb lesz a felépülés, mint egy “sima” császármetszésnél. Mert szerintem igenis piszok igazságtalanság volt, hogy megint ekkora próbatételt kellett kiállnunk, három hét kórházi tartózkodással és a műtétet kísérő összes lehetséges komplikációval, melyet természetesen mind sikerült produkálni. De nem török meg. Juszt sem, azért sem!

Talán azért van, mert én már átéltem a legszörnyűbb dolgot, és hiszem, hogy engem már semmi sem tud padlóra küldeni ebben az életben. “Túlélem ezt is”- vallom minden egyes nehézségnél. Csak a jóra koncentrálok. Elképzelem, milyen lesz, ha minden gondon-bajon túl leszünk.

Én már tudok örülni annak is, ha semmi sem történik. Ha nincs semmi rossz, az nekem már jó. Szeretem a szürke hétköznapokat. Mert ki tudom színezni őket.

És erre biztatlak Benneteket is!

Azt gondolom, ha valaki egy pillanat alatt elveszíti azt, ami a legboldogabbá tette a földön, akkor onnantól félelemmel él. Mert tudja, hogy bármikor megismétlődhet. És nem tudja befolyásolni, megakadályozni, hogy így legyen. Ezen nagyon nehéz felülemelkedni, hisz senkinek nem szabadna félelemmel élnie. De az biztos, hogy onnantól az illető máshogy éli az életét. Erre persze az is rátesz egy lapáttal, amikor az a valaki mindezek után egy műtőasztalon szembesül azzal, hogy ismét rezeg a léc és akár Ő maga is odaveszhet. Nem jó élmény.

Félig üres vagy félig tele? Szerintem pont elég... :-)
Félig üres vagy félig tele? Szerintem pont elég… 🙂

Aztán ott van még az a közhely is, hogy a bölcs ember a más kárán (is) tanul. Kívánom, hogy sose éljetek át olyan tragédiát, ami velünk történt. Becsüljétek meg azt, amitek van. Van fedél a fejetek felett, van munkahelyetek, családotok, és nyilván van pár ember, akire mindenben számíthattok és ők is számíthatnak Rátok.

Ezeket kell értékelni. Minden egyes nap.

Ezt a bejegyzést azért írtam, mert a kórházas történetünk kapcsán is sokan kérdeztétek, honnan az erő? Hát innen.

Már korábban is elmerengtem azon, mi lenne, ha amellett “kampányolnék” itt a blogon, hogy tudatosan figyeljük a kicsi szépet, az aprócska jót a mindennapjainkban. Mert higyjétek el, semmi sem természetes. Minden ajándék! A Csütörtöki chathez érkezett nemrég egy hozzászólás: “Néha leginkább csak hullámvölgyeket érzek. Kellene ilyen program nekem, hogy minden nap este írjak öt jó dolgot, ami aznap történt, lehet, hogy az segítene.”

Úgyhogy én most arra jutottam, hogy akkor ebbe belevágunk itt a blogon!

Alapvetően én egy lobbanékony ember vagyok, türelmetlen, aki mindent tegnapra akar. De most már tudom, milyen várni és várni. Tudom, hogy nem kaphatok meg mindent. Hogy nem tudok mindent irányítani. Így aztán felesleges rágörcsölni dolgokra. Nagy vonalakban tervezek, egyébként meg sodródom az árral. Kihasználom a pillanatot. Örülök a napsütésnek. Egy finom ételnek. Annak, hogy úgy fekszünk le este, hogy aznap nem történt semmi rossz.

gyerekzsivajA kórházban azt mondta a szobatársam, aki anesztezilógus doktornő, hogy Ő pl. nem rakosgatja a pénzt, hanem elkölti. Igaza van. Hivatásánál fogva naponta lát értelmetlen haláleseteket, pillanatok alatt széteső családokat, gondosan felépített és egy perc alatt romba dőlő életeket. Megértem, ha azt vallja, hogy meg kell ragadni azt, ami MOST van.

Utazni kell, szép ruhákat venni, jókat enni, élményeket gyűjteni, minőségi időt együtt tölteni, nevetni, újra nevetni, és szeretni egymást.

Miközben írom a bejegyzést körülöttem elmélyülten Playmobil váraznak a fiúk (végre tudnak együtt játszani!!!). Bence felpillant, összenézünk és a fiam némán rámmosolyog. Ebben minden benne volt. Tudom ez mit jelent: “Jó, hogy itt vagy, Anya, jó, hogy végre újra együtt vagyunk!”

És csak ez számít, nem? Ez az amink van, aminek örülhetünk. Minden nap.

gyerekzsivajTartsatok velem vasárnaponként, amikor is elmesélem, mi mindennek örültem én az adott héten. Holnaptól indul a “Heti pozitív” rovat itt a blogon és minden vasárnap olvashatjátok!

És egy kérés: örülnék, ha Ti is leírnátok, milyen apróságok dobták fel a mindennapjaitokat a héten, legyünk együtt tudatosan optimisták! Ki tart velem? 😀

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*