gyerekzsivajÚgy látom, munkás dolog lesz ez a tudatosan optimista hozzáállás, de ha egyszer már belevágtam… 😀

Ha tovább olvasol, elárulom, melyek voltak az elmúlt héten a legpozitívabb pillanatok a házi gyerekzsivajomban.

  • gyerekzsivajVégre ténylegesen is nekiláttam a balkonkertészkedésnek, elültettem a fűszernövényeket!
  • Megérkezett anyukám, aki két hetet tölt velünk, hogy unokázzon, ismerkedjen a legkisebbel és segítsen nekem a műtét után, bár meg kell mondjam, egyre jobban vagyok szerencsére! 😀
  • gyerekzsivajBencém sétából hazatérve ilyen tüneményes kis csokrot hozott nekem egyik nap. Milyen jó arra gondolni, hogy három plusz egy férfiútól számíthatok hasonlóan szép virágokra életem során! 😛
  • Bence a mamival újrakezdte az óvodai beszoktatást, amit anyósom feladott, remélem ezúttal sikerülni fog. Egy alapítványi ovit találtunk Bencének erre a pár hónapra, mert helyhiány miatt januárban nem tudtuk oda beadni, ahova Gergő is jár. Szeptembertől egy oviba járnak majd a srácok terveink szerint, de addig is, jót tenne Bencének egy kis gyerektársaság!
  • gyerekzsivajÚgy láttam, hogy a fiúk kissé ráuntak már a húsvéti játékokra, így hirtelen felindulásból eltüntettem mindet a szobából, vagyis kénytelenek voltak ismét felfedezni a régi játékaikat. Ezzel a Duplo váras szettel igen hosszan eljátszottak!
  • gyerekzsivajA munkahelyemen kapott ruhapénzt költenem kellett, mert közeleg a számlák leadási határideje. Úgyhogy ezúttal magamra is muszáj volt áldoznom. Persze azért egy gumicsizma is érkezett Bencének, valamint egy pizsamát vettem Gergőnek, mivel egy anya mindig a gyerekeire gondol elsősorban és inkább rájuk költ. Biztos Ti is így vagytok vele. Azért azt a kerti kesztyűt kiszúrtátok a képen, ugye? Na, pl. azt sem tudom majd elszámolni a munkahelyen. 😀 Hasznos befektetés volt…
  • Kipróbáltam a SzopTanít készüléket Mátéval, mert bár tejem van, döcögősen megy a szoptatás és félek, hogy a kisember rászokik a cumisüvegre, amiből a kiegészítést kapta eddig. Úgy látom alakul a dolog, mert egyre ügyesebb, kevésbé fárad el. Tudom, “nyakas paraszt” vagyok, de úgysem adom fel!!! Majd Máté is megtanulja, hogy milyen fából faragták az anyukáját! 😉
  • gyerekzsivajElővettem Emmácska Gremese Mei-Tai hordozóját, melyet (mint ahogy a kislányom egyetlen ruháját sem) nem volt szívem továbbadni. Noha lányos színe van, gondolom ez nem zavarja Mátét, viszont nagyon élvezte a testkontaktust. Mióta éberebb a kicsi fiú, szereti, ha sokat fogalkoznak vele, úgyhogy a régi hordozót vetettem be egyik nap otthon, hogy tudjak haladni is az otthoni teendőimmel.
  • gyerekzsivajSzeretem, amikor mindannyian a konyhában vagyunk, és közösen készítünk valamilyen ételt. Közben szól a zene, beszélgetünk és mindenkinek megvan a maga feladata. Kellemes közös időtöltés és nem utolsó sorban, hamarabb elkészül az étel is. A kórházból való hazatérésem óta ez volt az első családi főzőcskézés, ezúttal máglyarakás készült. A férjem pucolta a diót Gergővel, Bence darálta (szigorúan cowboy kalapban 😆 ), én pedig a többi hozzávalót készítettem addig elő.
  • gyerekzsivajKicsi Máté mindig megviccel bennünket a pelenkázásnál, néha már felcsattanok azon, hogy egy első gyerekes tapasztalatlanságával teszem tisztába, mert egyszerűen sosem tudom kivédeni a “leslagozást”. Szóval jó, hogy itt van a mami, gondoltam ügyesebben manőverezik majd a pelenka körül, de jelentem, már Őt is felavatta a kis herceg. 😀

Számomra ezek voltak a hét legvidámabb pillanatai. Ha van kedvetek, írjátok meg a blogon vagy a Facebookon kommentben, hogy Nektek mitől volt emlékezetes ez a hét! Mert irgumburgum, ígértétek páran, hogy velem tartotok a heti örömök gyűjtésében, valahogy ez mégis elmaradt. Kinek van tehát kedve csatlakozni? Csak bátran! Várom a beszámolókat a pozitív élményekről! 🙂

Write a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: