Jutalom anyának! :-)

Az jutott eszembe a minap, amikor a gyerekeknek készített jutalomtáblára ragasztgattam a matricákat (szerencsére gyűlnek szép számmal :-)), hogy bizony én is örülnék, ha a jó magaviseletemért valaki megjutalmazna. 😀  Aztán ez a gondolat szöget ütött a fejembe, úgyhogy elkészítettem magamnak úgymond motivációs céllal egy jutalomtáblát. Hogy milyen lett? Megmutatom! jutalomtablaanyanakgyerekzsivajÍme.  😀

És hogy mi volt a vezérelv?

Bizony a gyerekekhez hasonlóan néha nekünk felnőtteknek is nehezünkre esik megtenni valamit, amihez aktuálisan épp semmi kedvünk nincsen. Sokszor bizony nagy kihívást jelent birkatürelemmel kezelni egy-egy hisztis, nyávogós vagy épp civakodós jelenetet. Néha kifejezetten kiborító, ha valamit ötvenszer kell elmondani, vagy hogy a rendrakás csak unszolásra működik.

Mivel arról már meggyőztelek (remélem 😀 ), hogy anyaként neked is jár a vállonveregetés, akkor most vegyük úgy, hogy ez itt a dicséreted tárgyiasult formája.

És hogy hogy is működik anya jutalomtáblája?

Nézd csak a rovatokat!

  1. Konyhatündér voltam már megint……. jutalom: egy csésze kávé/capucchino TEJSZÍNHABBAL
  2. Órákig legóztam/bújócskáztam a gyerekekkel/elolvastam háromszor egymás után a Boribon mesét……… jutalom: elolvasok én is egy fejezetet az aktuális könyvemből/na most lapozom át a kedvenc magazinomat
  3. Rendet tettem a csatatéren/szétválasztottam a küzdő feleket…. jutalom: este megiszom egy pohár bort (én speciel tuti Sangriát…)
  4. Végre elintéztem a halogatott ügyeimet (posta, gyógyszertár, cipőjavítás stb.) ………jutalom: jár nekem egy kis jutalomfalat (süti, csoki, jégkrém vagy ezek kombinációja  😉 )
  5. Ismét a türelem mintaképe voltam…… jutalom: megveszem végre magamnak azt a körömlakkot/fülbevalót/szemhéjpúdert.

Az üres négyzetekben jelöld, ha teljesítetted a jó cselekedetet, s ha összegyűlt öt piros pontod/x-ed/pipád (amit csak szeretnél), már jutalmazhatod is magad!  😀

Hát valahogy így… hogy tetszik?

Ha gondolod, nyomtasd ki magadnak is (külön feltöltöm majd a FB-ra is), vagy készíts magadnak sk. saját jutalomtáblát!

jutalomanyanakgyerekzsivaj1S ha már önjutalmazás:  egyéb kiváló ötleteket is kipróbálhatsz, melyek instant megoldással szolgálnak, vegyük pl. az ún. cookie jar-okat, azaz sütis bödönöket, de ezúttal készíts egyet kizárólag saját használatra. Tekintve, hogy igényes anyukaként vigyázol a testsúlyodra, alakodra, vagyis nem habzsolod a bűnös élvezeti cikkeket, azt hiszem, igazi jutalomnak számít, ha kinyithatod azt a bizonyos bödönkét. Tehetsz bele csokit, kekszet, vagy akár műzli szeletet (ha már tényleg komolyan veszed a versenysúlyodat  😀 )

jutalomanyanakgyerekzsivaj2Arra gondoltál már, hogy neked is legyen saját malacperselyed? Bizonyára Te is észrevetted már, hogy amióta gyermeked van, magadra szinte alig költesz. Én szinte évekig nem vettem magamnak új ruhát, mert ugye a kismamaöltözetet nem design funkcióval veszed. De azért biztos szemezel néha a kirakatban egy dögös felsővel, néha felsejlik még régi táskamániád emléke… nos, azt mondom, a jutalmazási rendszered részeként kezdj el gyűjtögetni egy hőn áhított darabra. Beledobhatsz egy százast-kétszázast a nap végén, ha úgy értékeled, hogy remekül vetted az aznapi kihívásokat gyereknevelés terén. Ha jó magaviseletű vagy ( 😉 ), pár hét alatt összejöhet (persze nem egy horror áras) cipő ára. Mondjuk azt mondom, még mindig jobban jársz, ha inkább a könyvek szerelmese vagy, mint a lábbeliké…  😀

Te hogyan jutalmozod meg magad, ha jól teljesítesz anyukaként? Mivel motiválod magad? Szuper lenne, ha megosztanád velünk itt a blogban vagy a Facebook oldalon!

Mentés

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2015

2 thoughts on “Jutalom anyának! :-)

    • Úgy is lehetne, csak ha már rákaptam az infografikára, gondoltam alkototok egy ilyet.. 🙂 Meg szerintem a fiúknak is készítek egyet, nem mintha annyira tele lenne már a saját jutalomtáblájuk (de tény, hogy szépen haladunk..) 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*