Kórházi tapasztalatok

Jókedv-virág
Jókedv-virág

Mint tudjátok, Mátét várva többször kórházba kerültem. Egész pontosan háromszor. Két alkalommal “mindössze” három napra, de legutoljára, a műtétet megelőzően majd’ három hetet töltöttem bent. Volt időm tehát időtálló megállapításokat tenni, már ami a mai kórházi viszonylatokat illeti. Tegnap írtam a műtétről, most pedig következzenek a kórházban töltött hetek tapasztalatai…

  • Még mindig finom a kórházi tea. 😀
  • Ezzel szemben a reggelire/vacsorára kapott vaj/retek/E-betűs adalékanyagtól hemzsegő felvágott/csomagolt kenyér kombináció három nap után már rendkívül unalmas. Értem én, ne épüljek be a rendszerbe és nem unom meg… de mi van azokkal, akikkel ez mégis megesik?! A lényeg: a betegek még mindig kintről hozatnak ennivalót maguknak.
  • Ugyanez vonatkozik az ebédre. Meggyőződésem, hogy maximum “A” és “B” heti menü létezik, mert valahogy mindig ugyanazokat a fogásokat ettem, bármikor is kerültem kórházba. A három répakockával megbolondított levesalap viszont örök. 😯
  • Házi pizza
    Házi pizza

    Szülés után három napig pépes ételként valami krumplifőzelék/püré átmenetre hajazó csodát és húspürét (hús??? áááá… dehogy) kaptunk. Mondjuk nagyjából örültem, hogy élek. Adták, megettem. De már alig vártam, hogy normális ételt ehessek. A fiúk végül hoztak nekem házi pizzát, hmmm. Oké, tudom jól, hogy a szalámis-hagymás-sonkás pizza nem túl anyatejbarát, de akkor még nem volt igazán tejem.

  • Azt viszont sosem fogom megérteni, miért azzal indul háromnegyed hat és hat között a nap, hogy a takarítónő kiviszi a szemetet…. és erre ébredünk. Pláne, hogy ugyanezt megismétli még egyszer a délelőtt folyamán. Nyilván nem rakjuk tele a szemetest másfél-két óra alatt.
  • Amikor felújították a kórházat, vajon miért nem törekedtek arra, hogy betegbarátabb megoldásokat alkalmazzanak?! Ha már egyszer úgyis hozzányúltak! Szerintem teljesen felháborító a hatágyas kórterem 2016-ban és persze a vizesblokk a folyosó végén található. Tiszta kollégium! Vagy nem is, mivel nekem már a kollégiumban is a szobában volt a zuhanyzó… Szerencsére a gyerekágyas osztályon ezt azért sikerült megoldani, de nem lehetett volna akkor a terhespathológián is vajon?
  • Apropó zuhanyzó. Van bent egy nővérhívó, de ha az ember bezárja az ajtót tusoláskor, ami alap, akkor oda élő ember be nem jut a zárt ajtón keresztül. Rákérdeztem, ez van. Fából vaskarika.
Éljen a kétágyas szoba kényelme!
Éljen a kétágyas szoba kényelme!
  • Mindezek okán nagyon hálás vagyok a férjemnek, amiért lehetővé tette, hogy kétágyas szobában lábadozzak. Az sem egy Ritz, de én teljesen elégedett voltam! És köszönöm az emberséget a hazaadó nővérkének, Ő tudja, mire gondolok! 😀
  • Nagyon vicces, ahogy a reggeli szívhang hallgatásra sprintet nyomnak a kismamák, hogy ne kelljen hosszan várakozni a sorban. Az a sok “kómás” fej! 😛 Mert ha valaki nem kelt fel a szemétürítésre, akkor fél hét-hét között biztos felébred a kötelező “létszámellenőrzés” miatt, ahogy mi hívtuk. De azért ennek legalább van értelme! De a szemétcsere háromnegyed hatkor?! Na, lapozzunk is inkább!
  • A nővérek, szülésznők kedvesek. És pont. Nekem jó tapasztalataim vannak. Találkoztam persze egy-két marcona teremtéssel is, de szerencsére nem ez a jellemző! Innen is puszi és köszönet mindenkinek, aki törődött velem, gondoskodott rólam a bent töltött három hét alatt! 😆
  • Ami viszont tény: ha nincs választott kezelőorvosa az ember lányának (ami egyébként vastagon rá van vésve a kórlapra is és indító mondat a viziteken, hogy az illető kinek a betege), akkor csak kallódik a rendszerben és nagyjából véletlenszerűen történnek vele a dolgok. Szerintem. Aki épp arra jár, mond valamit, de másnap, már lehet, hogy az ellenkezőjét hallja a beteg egy másik orvostól. Aki teljesen laikus, az ettől összezavarodik. Egyébként meg jó, ha a beteg pontosan tudja, milyen gyógyszert szed, milyen vizsgálatra van kiírva, mert néha bizony sajnos elsikkadnak egyes dolgok. 🙁
  • Az emberséges viselkedés  ingyen van, egyes orvosoknak mégis nehezükre esik az efajta hozzáállás. Mondok egy példát. Friss műtétesnek hasi ultrahangot csinálni kétféleképpen lehet. Merthogy fáj. Nagyon. Lehet úgy, hogy közben az orvos legalábbis tudatában vannak annak, hogy fájdalmat okoz és emberi hangon jelzi is, hogy tudja, hogy fáj, sőt, még akár elnézést is kér, hogy Ő okozza azt a fájdalmat. Attól még ugyanolyan kellemetlen a betegnek, de legalább érzi, hogy törődnek vele. Vagy… lehet úgy belenyomni az ember testébe a vizsgálófejet, hogy közben a szerencsétlen csillagokat lát és csak sziszeg, meg feljajdul a fájdalomtól. Eközben pedig az orvos reakciója csupán annyi, hogy mégis mire számított a beteg három császármetszés után?! (Erről tudom írtam már, de tényleg kiborultam ezen, na!) Szóval megvan a véleményem. És igen, mindkét hozzáállásssal személyesen találkoztam a kórházban.
  • Továbbra sem megoldott sajnos, hogy a PIC-es babák anyukái ne a kisbabájukkal együtt lévő anyukákkal kerüljenek egy kórterembe. Ez egy apróság a rendszert tekinve. De akinek a PIC-en van a gyermeke, annak bizony nagyon fájó pont. Átéltem Emmával anno és most is ezt tapasztaltam, noha én Mátéval lehettem, ugyanazt a sajgó fájdalmat láttam egyes anyukák szemében, akik nem gondoskodhattak a babájukról, viszont egész nap azt látták, hogy mások pelenkáznak, szoptatnak, összebújnak a gyermekükkel. 😥
  • Ugyanez a helyzet a folyosón várakozással. A PIC-es látogatásra várva az anyukák ugyanazon a folyosón ücsörögnek, ahol az esti fürdetésre gyermeküket begurító anyukák tolonganak. Szinte hallottam a gondolataikat: “Bárcsak én is így tologathatnám a kicsimet, mikor lesz már velem a gyermekem?” Belesajdult a szívem. S nem csak a szülés utáni hormonok tomboltak bennem. Akinek valaha volt koraszülött gyermeke, zsigerileg érzékennyé válik az ilyen “apróságokra”.
  • PIC-en
    PIC-en

    A PIC-es csapat egy csodacsapat. Ugyanazzal a szeretettel fogadtak, mint régen, amikor először legurítottak kicsi Mátémhoz kerekesszékben az őrzőből, hogy láthassam a kisbabámat. Kicsi fiam szinte VIP vendég volt az osztályon, majdnem ugyanazok a nővérek, orvosok gondoskodtak róla, akik egykor Emmácskámról. Máté leginkább csak a 35. heti születése miatt volt PIC-en, nevettük is, hogy milyen hatalmas baba. 3050 grammmal született, gyors fejszámolással megsaccoltuk, meglett volna négy és fél kiló is a kisember, ha időre jön. Aminek nagyon örültem, hogy minimális oxigént igényelt csak rövid ideig és gyakorlatilag rám várt, hogy menjek érte.

  • Ha az ember (egyik) szobatársa egy aneszteziológus doktornő, akkor mélyebben beleláthat az egészségügyi rendszerbe és a műtétekbe. Ami nem mindig jó. Például határozottan nem hasznos alaposan megtudakolni, hogy is néz ki pontosan egy császármetszés. Csak megrémíti az embert. Maradjon inkább a boldog tudatlanság! 😀

    A fiúk rajzot küldtek nekem a kórházba.
    A fiúk rajzot küldtek nekem a kórházba.
  • Ha valaki beépül  a rendszerbe, akkor óhahatatlan, hogy néha hullámvölgybe kerül. És ilyenkor tapasztalja meg igazán, milyen jó, hogy vannak emberek, akiket ilyenkor felhívhat telefonon, hogy szavaikból bátorítást nyerjen. Köszi Anya és köszi Juci. Juci mobilon küldött Jókedv-virágai mindig mosolyt csaltak az arcomra. És a gyerekek által készített rajzok is nagyon feldobtak.
  • Hála Jucinak a Daubner-féle narancsos trüffel tortáért és a szobatársam férjének a fánkokért. Ezek mind kellettek ahhoz a bizonyos 3050 grammhoz! 😉
  • I love Fánk
    I love Fánk

    A nehezebb napokon sokat segített a zeneterápia. Csak meghallgattam pár kedvenc számomat és máris jobb lett a kedvem. Néha kellett a “zúzás”, hogy kilendítsen a holtpontról. Persze előforult, hogy akkor jött a vizit és megkérdezték, hogy diszkó van-e. Hát az. Mert különben megőrültem volna. 😈

  • És a végére egy hasznos felismerés: tudok joghurtot készíteni. 🙂 Vagy valami hasonlót. Merthogy a bébiétel melegítőben felejtettem majd egy órára a kávénak szánt dobozos tejet, aminek  doboza szépen felpuffadt a művelet végére és mikor kinyitottam: nyista tej, azonban lett helyette joghurt/tejföl vagy nem tudom mi. De inkább nem ettem meg. Viszont mókás volt az átalakulással szembesülni. 😀

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, visszagondolva a kórházban töltött hetekre. Nem is erőlködöm tovább azon, hogy újabb emlékeket ássak elő. Inkább arra koncentrálok most már, hogy VÉGRE ITTHON LEHETEK A CSALÁDOMMAL! Remélem soha többet nem épülök be a rendszerbe. Tudom, soha ne mondd, hogy soha, de ezúttal bízom benne, hogy valóban így lesz! 😉

 

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

8 thoughts on “Kórházi tapasztalatok

  1. Niki says:

    Nekem mostanában inkább a gyerekkórházakról van tapasztalatom 😏😕 a kórházi koszt ugyanaz, nem is nagyon ettünk belőle. Az emberi része viszont nagyon pozitív. Eszméletlenül kedves nővérekkel találkoztunk, nem is jut eszembe negatív élmény (azon kívül,hogy kórházban voltunk…) nagyon empatikusak voltak, figyelmesek. Amikor hajnalban kellett beadni a gyógyszert Julinak a branülön keresztül,akkr nagyon figyeltek,hogy fel ne ébresszék. Szóval minden tiszteletem az övék. Hasonlókat mesélhetnék a gyerekorvosokról is egyébként. Ami eszembe jut kellemetlen élmény öt év távlatából,az a kisfiam születésekor történt. Ő is besárgult, és persze izgultam,hogy mi lesz, meg nagyon szerettem volna hazamenni vele. Egyik alkalommal,amikor fürdetés után mentem érte, észrevettem,hogy valami van az ágyában. Rákérdeztem,hogy mi, és lazán odavetették,hogy légzésfigyelő, mert, hogy nehezen lehetett felébreszteni, és becsukták az ajtót. Miután jól kisírtam magam,visszamentem, és megkértem őket, hogy magarázzák már el hogy akkor most mi van. Nem vett levegőt, mire figyyeljek???? Nagyon megijedtem, és semmit nem mondtak, csak miután odamentem,de akkor is félválról és gyorsan. Kiderûlt persze,hogy ha besárgul a gyerek,akkor előfordul,hogy nehezebb felébreszteni, de ugye kell, hogy egyen, hogy múljon a sárgaság, tehát fontos, hogy felébresszem. És azért kellett a légzésfigyelő,mert nagyon mélyen aludt… Összességében azonban bőven a pozitív iányba dől a mérleg, ha a szakértelmet, hozzáállást nézzük.
    Örülök, hogy már ti is otthon vagytok 😀 jó babázást!!!!

      • Niki says:

        Julival másfél éve voltunk kórházban egy hétig, vesemedence gyulladása volt. Bendegúzt vittük be az ügyeletre most péntek este, mert nagyon csúnyán köhögött és fulladt, végül két napig kórházban is voltunk. Kiderült, hogy kruppos volt. Egyszer már előfordult egy éves korában, és fura, hogy most előjött,mert ennyi idősen már kinövik. Szerencsére jól van, túl vagyunk rajta 😀 azt mondták,nem valószínű,hogy megint előjön…így legyen!

        • A krupp nagyon ijesztő, szegény Bendegúz! Remélem már jól van teljesen! Bence is úgy indult, hogy kruppos lesz, de csak egyszer jött elő szerencsére. Kopp-kopp. Viszont minden lemegy a hörgőire…

          Teljesen jellemző, hogy hosszú hétvége előtt péntek este az ügyeleten köt ki az ember… sajnálom, Niki! 🙁

  2. Emese says:

    Szia Kata!

    Én pontosan egy évvel ezelőtt vonultam be a kórházba a 42. hét 1. napján. Előtte “megúsztam”, vagyis kikönyörögtem, hogy ne kelljen befeküdni a kiírt időpont leteltét követően. Így egy héttel tovább maradhattam otthon, de ekkor már 2 naponta be kellett mennem a kórházba NST-re.
    Egyetértek azzal, hogy sokat számít, ha van fogadott orvosa az embernek. Nekem is volt, én nagyon meg voltam vele elégedve. A kórházi személyzettel is minden rendben volt, igazán kedvesek, segítőkészek voltak. Csak jó tapasztalataim vannak.
    Hát, a körülmények sajnos nem a legjobbak. És akkor nagyon finoman fogalmaztam. A mosdó és a zuhanyzó láttán majdnem elsírtam magam, amikor először megláttam. Meg voltam rémülve, hogy fogok én itt kibírni néhány napot. Szerencsére másnap jött egy szobatársam, akinek kórházi dolgozó hozzátartozójaként tudomása volt egy másik, felújított, egyszemélyes zuhanyzóról és a hozzá tartozó wc-ről az osztályon. Persze erről előtte senki nem világosított fel és a többi betegnek sem volt erről tudomása. Ez már sokkal kulturáltabb volt.
    Nekem soha nem volt semmi problémám a menzás kajával, de a kórházban néhány fogás kiverte a biztosítékot. Az első ebédem, mint 180 grammos ch diétás menü, abban különbözött a “normál” menütől, hogy egy fél szelet fehér kenyeret (!!!) is adtak az almaszósz mellé, szemben a normál menüvel, amihez egy alma járt. 😀
    A bentlétem 4. napján késő este született meg a kislányom. Szülésznőt nem fogadtam, de maximálisan meg voltam elégedve az ügyeletes szülésznővel, nagyon sokat segített. A vajúdás során, amíg nem érkezett meg a férjem, a szobatársaim segítettek nagyon sokat, virrasztottak velem, tartották bennem a lelket, figyelmeztettek a levegővételre, stb.
    Másnap délelőtt, szülés után néhány órával jött hozzám a gyógytornász (!!!!), aki mondta, hogy mivel csak péntekenként jár, nem baj, hogy nem sokkal előtte szültem, ha van kedvem fekve tornázzak egy kicsit. Hát, mit mondjak elég nevetséges volt, ahogy próbáltam emelgetni a lábam a kórházi ágyon.
    Sajnos szombaton ebéd után a kislányomat átvitték a gyermekkórházban, mert egy értéket, ami a szervezetben a gyulladást jelzi, magasabbnak találtak nála. Én Gyulán szültem, ahol a gyermekkórház a város másik végében van, úgyhogy mentővel jöttek érte és inkubátorban tolták ki a szemem láttára. Ez nagyon megviselt, nagyon elkeseredtem. Az este 6 órai szoptatásra a férjem átvitt a gyerekkórházba. Másnap (vasárnap) a reggeli vizitnél az ügyeletes doktornő szó szerint kirakott a kórházból, mondván, hogy milyen anya vagyok, hogy nem mentem a gyerekem után. Nagyon rosszul esett… Én nem tudtam, hogy ilyen esetben, két nappal a szülés után egyszerűen fogom a gurulós bőröndömet és szó nélkül kisétálok a kórházból és átmegyek helyi járatú busszal vagy taxival a gyerekkórházba (mivel 30 km-re lakunk a kórháztól és éppen nem volt ott velem senki hozzátartozóm). A vizit után ezt tettem, összecsomagoltam, szóltam az édesapámnak (aki közelebb lakik, ő csak 20 km-re), aki azonnal jött és „átköltöztetett”. Természetesen zárójelentést nem kaptam, sőt erről a saját orvosom sem tudott, mert csak hétfőn dolgozott. Így hétfőn délelőtt el kellett hívnom a férjemet, hogy vigyen vissza a kórházba az orvosomhoz, hogy megvizsgálja a varratomat. Az orvosomis fel volt háborodva az ügyeletes orvos eljárásán. Természetesen még hétfőn sem volt zárójelentés.
    A gyermekkórházban az újszülött intenzív osztályon minden ápolónő, orvos, védőnő fantasztikus, odaadó munkát végez, le a kalappal, minden tiszteletem az övék. Ami negatívum, hogy az anyaszállás az alagsorban van, ahonnan a frissen szült, esetenként császármetszésen 3-4 napja átesett anyukáknak naponta 6-szor két emeletet kell lépcsőzni, ami nem kis kihívás.
    Szerencsére nem volt nagy a baj, így kedden délután hazamehettünk a kis Pannánkkal. Ezek voltak az én kórházi tapasztalataim. Összességében pozitívan zártam az egészet, mert a végeredmény fantasztikusan sikerült.
    Bocsánat, amiért ilyen sokat írtam, de most, hogy a kislányom egy éves születésnapja közeleg annyira élénken élnek bennem ezek a történések, jó egy kicsit nosztalgiázni.
    Szép napot! Sok puszi a kis Máténak!

    • Azért az ügyeletes doktornőhöz lett volna egy-két keresetlen szavam, de gondolom annyira ledöbbentél Te is, hogy köpni-nyelni nem tudtál… mindenesetre a végén jól alakult a dolog szerencsére!

      Boldog szülinapot a kisasszonynak! 🙂

      Máté naponta kb. egymillió puszit kap, az az egy még elfér rajta szerintem, átadom! 😉

  3. Egészen friss tapasztalat, tegnap jöttünk haza a gyerekkórházból a kisebbikkel. Heveny hörghuruttal vittük be, nehézlégzés meg minden amit akarsz. Viszont pozitívak a tapasztalataim. Tök jó volt, hogy az anyukáknak is volt fekvőhely a gyerekek mellett. A koszt nem volt vészes (megettük mind egy szálig ketten a kölökkel az ő adagját), a dokikra meg a nővérekre semmi panaszom nincs. Ha kérdeztem, elmagyarázták, segítettek, stb.
    Egyes egyedül azzal volt a bajom, hogy hiába volt kiírva, hogy látogatási tilalom van, volt, aki ezt nem érezte magára érvényesnek. Mondván, hogy úgyse nézik. Ez sztem pofátlanság, ha az ember gyereke három másik kisgyerekkel van egy szobában.

    • Óóó, sajnálom, hogy kórházba kerültetek, Orsi! Csodálom, hogy volt rendes fekhelyed, nem ez a jellemző, ha anyuka is ott van a gyerkőccel a kórházban!
      A látogatási tilalom megszegése szerintem sajnos általános….
      Nálam az verte ki a biztosítékot, mikor az egy-két napos újszülöttet tolta ki a nagyon gondos anyuka ÓRÁKRA a látogatókhoz. És vígan trécselt a ki tudja milyen bacifelhőben tartva a kicsit….szép, ugye??

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*