Life hacking #7. Újra puha törölközők

gyerekzsivajRégóta kerestem a megoldást egy problémára. Nem mondom, hogy amit találtam, az tökéletes, viszont jobb minden eddig kipróbált praktikánál. Te tudod, mitől lesz újra puha a régi törölköződ? Ha nem, feltétlenül olvasd el a mai Life hacking tippet! Meg egyébként is olvasd el, ha már itt vagy! 😉
gyerekzsivajAz úgy kezdődött, hogy feltettem magamnak azt a kérdést,  mit tegyek? Adott volt x db, közel sem pihe-puha törölköző, finoman szólva az idő vasfoga kezdett ki velük. Szóval 1. vagy kidobom mindet és veszek újakat (ami egy teljes családi szettet tekintve – a váltótörölközőkkel együtt – azért nem két fillér) vagy 2. próbálom menteni a menthetőt.

Nos, én az utóbbi mellett döntöttem. Kutakodtam a neten és a végén tudjátok mi vált be? Amit a mosógépszerelő mondott! Hihetetlen, ugye?! 😉

Amikor januárban a szerelő a mosógépet javította egy meghibásodás miatt, azt javasolta, hogy a mosógép élettartamának meghosszabbítása érdekében néha használjam a 90 °C fokos mosást, mert azzal sikerül csak igazán tisztán tartani a gépet. Levisz minden belső szennyeződést, dugulást, odaszáradt mosószer maradékot. Néztem rá nagy szemekkel, ez komoly? Mit mossak ugyan 90 °C fokon? Hát konyharuhát, törölközőt- mondta. Tartottam ugyan kicsit a dologtól, de mivel egy szaki ajánlotta, ezért kipróbáltam. Annyi hozzátartozik még a teljes igazsághoz, hogy öblítéshez törölközőknél én régóta már csak ecetet használok, amitől sokkal lágyabbnak érzem a textilt, mint az öblítőtől. Na de ez a két dolog most együtt! Tényleg bevált és most már csak így mosom a törölközőket. Természetesen a nagyon durva, nagyon sprőd törölközőket nem fogja a módszer egyszeri mosással “visszapuhítani”, de ami még csak kicsit durva, azon azonnal látszik az eredmény. És ha rászoksz így a mosásra, akkor egyre jobb lesz a helyzet. Nem hazudok, volt nekem is már menthetetlen törölközőm, amin ez sem segített, de kb. három ilyen mosás után már a törülközőink nagy része teljesen elfogadható állapotban van, ezért ajánlom Nektek is ezt a módszert!  😀

És még valami, extra tipp mazochistáknak: ha száradás után még át is vasalod gőzölős vasalóval az így kimosott törölközőket, még puhábban lesznek!  😉

lifehacking7Természetesen ha van más bevált módszeretek arra, hogyan varázsoljátok újra puhává a régi törölközőket, írjátok meg gyorsan, mert szerintem sokakat érdekel!

Hamarosan újra mutatok egy egyszerű és olcsó módszert a Life hackingben! Tartsatok velem legközelebb is! 😀

A blogon eddig megjelent Life hacking ötleteket itt találod:

http://gyerekzsivaj.co.hu/category/life-haching/

 

Save

Save

Save

Save

Mentés

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*