Miért válaszd a gyerekzsivajt?

Manapság egyre több az édesanyákat célzó oldal, portál, blog és coaching tekintetében is egyre többen “specializálódnak” az anyukákra.

Választék tehát van bőven…. Nem könnyű a döntés!

Most elmondom, mire számíthatsz, ha velem tartasz! Csak hogy segítsek választani. Nem árulok zsákbamacskát: nyilván nekem is az a célom, hogy olyan olvasók legyenek az oldalamon, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikhez elér az a mondanivaló és üzenet, amit szeretnék átadni.

Ha tudod, itt mit kapsz, nem vesztegetjük egymás idejét, ha úgy látod, Te inkább egy másik tábort erősítenél. Nem fogok megsértődni! 😉

Ha tudod, mit kapsz és úgy döntesz velem tartasz, – főleg, ha aktívan részt veszel a blog életében – akár itt, akár a Facebook oldalon, akkor tudom, hogy Neked meg nekem egy rugóra jár az agyunk és hogy tudod, én vagyok az, aki megérti, amit mondasz, ha egy nehézséggel szembesülve segítséget keresel. Akkor bizalommal tudsz majd hozzám fordulni.

Ezek a gondolatok azért is időszerűek, mert év eleje van és ilyenkor mindig kicsit új lappal indul az ember. A blog 2015-ös indulása óta pedig szerencsére  jóóóóó sokan csatlakoztatok a gyerekzsivaj közösséghez, úgy gondoltam illendő bemutatkoznom azoknak is, akik mostanában találtak az oldalra! És talán a régi olvasóknak sem árt néha egy kis megerősítés, hogy igen, jól döntöttél, jó helyen vagy! 🙂

Szóval akkor nézzük csak, ki nem vagyok én?

Nem vagyok ősanya. Nem vagyok szuperanya. Nem vagyok – már szerencsére – paraanya. Nem vagyok (teljesen)  lazaanya. Nem vagyok lustaanya. Nem vagyok az a „majdénmegmondomnekedatutit” anya sem.

Hát akkor ki vagyok én?

Én egy középutas anyuka vagyok.

Hogy ez mit jelent? Elmondom neked.

Szeretem a természetes szülést. De egyszer sem jött össze. És mégis itt vagyok.

Szeretek szoptatni, de nem kérkedek vele, szeretem intim környezetben megoldani. És abba sem haltam még bele, hogy volt olyan gyermekem, akinek tápszert is kellett adnom.

Szeretem a hordozót, de nem cipelem örökké a gyereket, mert hiszem, hogy szüksége van arra, hogy letegyem a földre és maga fedezze fel a világot.

És én szeretem a babakocsit is, mert nekem az kényelmesebb, és mert tele tudom aggatni szatyrokkal. smiley

Nem alszunk nagy közös családi ágyban, de soha nem hagytam még síró babát a kiságyban.

Nem ellenségem a cumi. Egész egyszerűen azért, mert nem láttam még tizennyolc éves gyereket cumizni. De hogy őszinte legyek, hatévest sem, sőt, nálunk már három évest sem… És olyan gyerekem is van, aki ívben köpte ki a cumit és ha akartam volna se tudtam volna rászoktatni, Maradt az ősi módszer hát a megnyugváshoz. 😉

Nekem is égnek áll a hajam a hisztitől, de mára már elfogadtam, hogy ez a gyerekkor bizonyos szakaszához hozzátartozik.

Szeretem a gyerekeimet, de szeretem a páromat és szeretem önmagamat is, így soha nem fogok mindent feláldozni az anyaság oltárán, mert abban hiszek, hogy a gyermekeim is nyernek vele, ha egy egész ember kapnak, nem csak egy túlbuzgó, önfeláldozó mártírt.

Szeretem kézben tartani az életemet. Soha nem voltam még bizonytalan, mindig tudtam, hogy mit akarok, és merre tartok, de elfogadom, hogy árral szemben még én sem tudok úszni.

Fenntartom magamnak a változtatás jogát. Ha valami nem megy, nem erőltetem.

Határozott véleményem van a kisgyerekes témákról (is), de nem fogom rád erőltetni. Te Te vagy én meg én vagyok. Élni és élni hagyni, ezt gondolom. smiley

Hiszem, hogy nem lehet tankönyvből gyermeket nevelni. Sem anyai jó tanácsokkal, sem barátnői praktikákkal, sem a vajákos asszonyok módszereivel. Te tudod, érzed, és legfőképp kitapasztalod, hogy Neked és a gyermekednek mi a jó. És meglátod majd, hogy minden gyermekednek – ha lesz/van több – kicsit másként jobb. Mert szerencsére nem kaptafa szerint készülnek.

Elismerem azt is, hogy néha elegem van. Nem játszom meg, hogy mindent tökéletesen csinálok, de tudnod kell, hogy mindig a jóra törekszem.

Kb. ennyi általánosságban. 🙂

Mi nincs a gyerekzsivajban?

Itt nem találsz trágár szövegeket, csak mert most olyan menő jól beszólni, jól megmondani, jól odavágni, borzolni a kedélyeket. Viszont nem is untatlak áltudományos maszlaggal, szakkifejezésekkel sem, pl. ha coachingról beszélünk. A  gyerekzsivaj oldal nem sablonos idézetekkel meg külföldi oldalakkal átvett tartalmakkal van tele. És azért  több agyleépítő parasztvakításnál is… 😉

Mire számíts akkor, ha velem tartasz?

Nyilván követem a trendeket, de az oldalon az én “agyszüleményeim” jelennek meg, amik pl. akár lefekvéskor félálomban, gyerek-hintáztatás közben a játszón vagy egy éjszakai szoptatás kellős közepén jutnak az eszembe. Így születnek az újabb és újabb rovatok, témák, projektek. Figyelem, merre mozdul ez a közösség, figyelem az igényeket. Most pl. azt láttam, megérett az idő arra, hogy az anyaklubozást egy magasabb szintre emeljük. Te csatlakoztál már? Itt elolvashatod a részleteket és jelentkezhetsz is!

Folyamatosan arra törekszem, hogy olyan legyen a gyerekzsivaj, amiben Te, az olvasó megkapod, amiért megnyitod az oldalt.

Blognak indultunk, de látva az édesanyák igényeit, mára túlnőttük a gyereknevelési kérdéseket és egyre többször kerültök fókuszba Ti, édesanyák is! Ezért lett a coaching is, és örülök, hogy egyre többen váltok nyitottá a téma felé és egyre többen hisztek benne, épp úgy, mint én.

Ez tehát a gyerekzsivaj.

Megköszönöm, ha velem tartasz, szívesen fogadom véleményed, hozzászólásod a tartalmakhoz és igen, kérdezni is bátran lehet!

Hiszem, hogy egy cipőben evezünk.

Ha van olyan, hogy a lány a szomszédból (The Girl Next Door), akkor én pedig a szomszéd anyuka vagyok! 🙂

Közvetlen, sallangoktól mentes. Hétköznapi életből átvett hétköznapi példákat hozok, melyek velem is megtörténnek, amit én is ugyanúgy átélek, mint Te vagy bármelyik anyuka. Nekem is vannak rossz napjaim, de szerencsére megfelelő önirónia is társul hozzá és ösztönösen a megoldás keresése felé fordulok a hosszas kesergés helyett.

Folyamatosan képezem magam,  és a coachingot egyszerűen, közérthetően mutatom meg neked, ha van kedved többet olvasni róla, kipróbálni, kattints ide.

Törekszem rá, hogy olyan kézzel fogható segítséget kapj Tőlem, ami pontosan a gyerekzsivajos anyatempóra van szabva:  egyszerűen megfogalmazott, átlátható, gyakorlatias, mégis alapos és hosszú távon ható módszerekkel dolgozom.  Mint például most az Idővarázs Tanfolyam.  Apropó, egy hét múlva, január 16-án indulunk, Te velünk tartasz?

Van egy különleges ajánlatom is most számodra! Mivel most januárban indult az Online anyaklub is, ezért ha jelentkezel az Idővarázs Tanfolyamra, vendégem leszel az Online anyaklubban egy évig! (Az Anyaklub tagsági díja 12 hónapra 4.999 Ft, most január 12-ig újévi kedvezménnyel 3.999 Ft, de ha most január 12-ig jelentkezel a tanfolyamra, ingyen csatlakozhatsz anyafeltöltő közösségünkhöz!)

Jelentkezz most a Tanfolyamra itt és halmozd az élvezeteket! 🙂

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*