Nem ér a gyerekre fogni, ha nincs időd!

Nem ér a gyerekre fogni, ha nincs időd!

Kedves gyerekzsivajos anyukáim!

Egy szép nyári napon….. á nem… De azért mégis leírok egy történetet, még ha nem is így indul pontosan.

Szóval… egy szép őszi napon megjelent egy cikkem az egyik anyukás portálon, amivel úgy tűnt, belenyúltam az állóvízbe. És alaposan felkavartam, mert igazi kommentcunami indult el a portál Facebook oldalán.

Szerencsére a hozzászólók jelentős részének átjött a mondandóm lényege. De aztán  – ahogy az a nagy merítésben lenni szokott… megérkeztek a trollok. 🙂 🙂 🙂

Van, akik azzal támadott, hogy mit képzelek én időszervezésről, tervezésről gyerek mellett, mikor neki bizony a mosdóba nem sikerül egyedül elmennie, mert nem tudja letenni a gyermekét arra a két percre sem. Nahát, gondoltam, talán az Ő gyerkőce az egyedüli ragaszkodó csemete a bolygón vagy mi és más anyuka még bizonyára sosem találkozott ezzel a jelenséggel.

Egy anyuka megosztotta velünk intimszférjának azon részét is, hogy Ő meg nem szokott naponta tusolni, nemhogy lábat borotválni nincs ideje. A szörnyű az, hogy büszke is volt rá… és ezen viccelődtek utána a troll anyatársak szinte azon versenyezve, hogy ki mennyire igénytelen.

Hát erre csak azt tudom mondani, hogy hajrá. 🙂  Hiszen otthon mindenki saját maga főnöke, úgy éli meg az anyaságát és nőiségét,  ahogy neki tetszik és ahogy a párja szaglószervének megfelel. 😉

DE!

Az én bajom ezzel csak az, hogy egyesek TÉNYLEG a kisgyerekkel takaróznak, hogy erre meg erre nincs idejük.

Ahogy láttam, az én hozzászólásom nélkül is reagáltak trolléknak a normálisabb hozzáállású anyukák, akiknek akár több gyerkőc mellett is sikerül azért főzni, mosni, takarítani stb. Nyilván nem tökéletesen és Ők sem súrolják állandóan a konyhakövet, de valahogy csak sikerül összehozniuk egy működőképes háztartást pl.

Többen rámutattak arra is, hogy amíg trollné asszonyság egy internetes cikkhez többször és hosszan írogatta a negatív kommenteket, nos az idő alatt már bőven lett volna ideje akár betenni egy adag mosást, feldobni egy tál ételt főzni, (urambocsá, letusolni… jegyzem meg csendben).

Szóval válasszuk csak ketté a dolgokat!

És ez az, amire ebben a bejegyzésben szeretnék kilyukadni!

Mert tényleg van olyan, hogy valaki kezdő anyaként még keresi a helyét az új szerepek között, próbál megfelelni itt is ott is és esetleg nehezen megy elsőre és tééééényleg elúszik bizonyos teendőkkel. De erre jön majd a rutin meg a tudatosság (és pl. lehet kérni egy anyacoach segítségét is) és kialakul szépen minden szép sorjában. Nem mondom, hogy úgy, mint a karikacsapás, de azért egy viszonylagos kiszámíthatóság mellett, ami kisgyerek mellett szerintem tökéletesen meg is felel az ember lányának.

A másik oldala a dolognak viszont az, amikor valaki meg sem próbálja megoldani a helyzetet, hanem kifogásokat keres. Pl. hogy az Ő gyereke ölbe gyerek (kezet foghat az én Mátémmal, de láss csodát, ennek ellenére sem halt még éhen a családunk, viszont tudok fél kézzel főzni, ha kell….). Ugyanígy kifogás az is szerintem, ha a gyerek fogzik pl. és emiatt nincs ideje az anyukának semmire.

Szóval egy szónak is száz a vége, én bizony örülök, hogy Ti, gyerekzsivajos anyukáim nem ezen utóbbi anyukák közé tartoztok!

Tudjátok, ha elakadás van, keressetek bátran, megoldjuk együtt, csak kérlek, kérlek, ne legyetek olyanok, mint a trollok! MERT NEM ÉR MINDENT AZ ANYASÁGRA FOGNI! Köszönöm!

Baráti üdvözlettel:

Kata

 

Save

Save

Mentés

Write a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: