Novemberi anyaklub: maximalizmus, elvárások-hogyan engedd el őket?

Mióta egyre több édesanyával beszélgetek, azóta kezdem azt érezni, hogy az anyaság valahogy sokkal nagyobb kihívás az olyan nők számára, akik gyermektelen életükben is mindig a tökéletességre, a maximumra törekedtek: legyen szó párkapcsolatról, munkáról, vagy akár a takarításról.

Aki olyan típus, hogy a fejébe vesz valamit és annak bizony úgy kell lennie, aki kellően merev és rugalmatlan, annak sokkal-sokkal nehezebb szembesülnie azzal, mit is jelent valójában a gyermekvállalás. 

És az  anyaság nem gyerekjáték az irányításmániásoknak sem, lévén ez egy többszereplős történet és ebben mi csak az egyik fél vagyunk.

Mert hiába olvas az ember babaápolási, gyereknevelési könyveket, az élet bizony mindent felülír, ahogy teljes csodájában ott terem a kezünkben a mi saját kis csöppségünk. Aki nem akkor alszik, amikor a szakkönyvek szerint kéne,  nem úgy eszik, ahogy a védőnő szerint kellene. Aki később nem akarja összepakolni a játékait, aki nem akar felöltözni, aki miatt mindig szalad a lakás, akitől nem tudunk két értelmes szót váltani a párunkkal munkából hazatérte után.

Egy szó mint száz, én is tudnék  mesélni az első időszakról , amikor szembesültem vele, hogy kisgyerek mellett lehetetlen teljes kontroll alatt tartani a mindennapokat és mindent 100 %-osan végrehajtani, amit elterveztünk, vagy amire vágyunk.

Aztán ott vannak még az elvárások, melyek szintén megnehezítik a dolgunkat: hiszen nem csak a társadalmi vagy a szűk környezetünk elvárásaival kell szembenéznünk, hanem bizony belőlünk fakadókkal is. És nem állítanám határozottan, hogy  ez utóbbi szembenézés a könnyebb…

A Manóbirodalomban tartott anyaklubunk célja egy olyan támogató női közösség létrehozása, ahol az anyukákkal nem csak gyereknevelési kérdésekről tudunk beszélgetni, hanem az anyaság megéléséről és kihívásairól, valamint az életszerepeink egyensúlyban tartásáról is.

Nem véletlen a témaválasztás (igazból már az októberi anyaklubon megszavazták a jelenlévők) hiszen anyaként arra vágyunk mind, hogy örömteli, felszabadult időszakként élhessük meg a kisgyermekkel otthon töltött éveinket és ennek komoly gátja lehet a maximalizmus és az elvárásoknak való megfelelési kényszer is! És ne feledjük,  nem ritkán akár 5-6 évről is van itt szó az életünkből, hiszen sokan a testvérek között sem menne vissza a munkahelyükre. Nem mindegy, hogyan éljük meg!

Miről is beszélgettünk? Miről is szól egy ilyen anyaklub?

Milyen elvárások azok, melyekkel egy anya szembesül manapság?

“Én alapvetően türelmes típus vagyok… ezért a családom nem érti, hogy tud egy kisgyerek kihozni a béketűrésből. Felém elvárás az, hogy nekem ezt jobban kell viselnem, hiszem egyébként is egy nyugodtabb típus vagyok. “– mesélte egyik résztvevőnk.

Hát igen, sokakban megdőlt szerintem már az az önmagukról alkotott kép, hogy birkatürelemmel vannak megáldva. Mondjuk ugye nem mindegy, ki és milyen gyakran teszteli a türelmünket, illetve az sem mindegy ezt mennyi időn át tesz és mindeközben milyen a kipihentségi szintünk… Ha hetente pár órát lenne csak az ember gyerektársaságban, vagy megtehetné mellette, hogy amikor szünetre vágyik, akkor kikapcsolja öt percre, akkor valószínűleg soha nem érezné, hogy a határait feszegetik. Heti hét napon át 0-24 azért igen más a helyzet…

“Anyákkal szemen elvárás, hogy ha már úgyis egész nap otthon vagyunk, legyen mindig tökéletes a rend, legyen meleg kaja stb. Mert hát ÚGYIS otthon vagyunk”- fűzi hozzá egy anyatársunk.

Ez igaz, csak hát nem csak úgy lebzselünk otthon, hanem egy-két kisgyermekkel nehezített pálya ez, tehát nem csupán az a feladatunk, hogy takarítsunk meg főzőcskézzünk, hanem elsősorban azért vagyunk otthon, hogy a gyermekkel legyünk (és ez nem csak azt jelenti, hogy megetetjük, átpelenkázunk, aztán berakjuk a járókába hogy mehessünk vissza csempét súrolni).

Tehát elsősorban azért vagyunk otthon, hogy  kisgyerekkel legyünk és mellette próbáljuk elvégezni mindazt, amire egyébként gyermektelen életünkben nem is volt ilyen mértékben szükség, hiszen tudtunk a munkahelyünkön enni, elég volt heti egyszer port törölni, porszívózni hisz nem is használtuk  a lakást.  rendetlenség meg pláne nem volt. Igaz, most e mi dobáljuk szét általában a játékokat! 🙂 Minden kevesebb volt, a mosni való ruha, a pakolni való cipő, a főzni való étel.

Érdekes felvetés az, amit egy másik anyuka említett: ” igazából mindez a mi elvárásunkat is megmutatja, hogy mi milyen párt választunk, Ő mit várhat el tőlünk, mire számítson, ha velünk van. “

Ezzel egyet tudok érteni én is!  Hiszen – elvileg – mindeni olyan embert választ társául, akivel azonos hullámhosszon vannak. Jó, jó, de a kihívás igazából a gyermekkel együtt érkezik, mondhatnánk! Ez is igaz. Éppen ezért, amikor megérkezik a gyermek és nőnek a feladatok, terhek, akkor azok megosztásáról is döntetni kell. Nem várható el, hogy az egyik fél egymaga gondoskodjon mindenről, hogy csak az olyan példáknál maradjunk, mint a gyermekkel való foglalkozás, a mosógép ki-bepakolása.

” Egyáltalán ki mondja meg, hogy mi az hogy férfi munka, meg női munka?” – kérdezi valaki. Jogos. Hisz nem egymás kiszolgálói vagyunk, hanem társak, akik együtt élnek. Attól mert valaki egész nap a munkahelyén dolgozik, attól a másik fél sem tévézget chipset ropogtatva naphosszat, tehát akár ő is lehet fáradt. Nem?

Munkahelye válogatja, persze, de könnyen lehet, hogy egy hasfájós kisdeddel és egy dackorszakos nagyobbacskával  otthon lenni kevésbé pihentető, mint egy klímás irodában reggeli és ebéd utáni kávét kortyolgatva, a magunk ütemében beosztani a munkánkat. Úgy, hogy azt vélhetően nem szakítják félbe kétpercenként munkatársaink, hogy töltsünk nekik vizet, kísérjük ki őket a mosdóba és társaik. A kiöntött kávét is feltörlik általában maguk után. De ismétlem,  nem szeretnék általánosítani, vagy átesni a ló túloldalára, csupán azt mondom, hogy a közhiedelmekkel ellentétben gyermekkel otthon sem csak móka és kacagás az egész nap.

Abban hiszek inkább, hogy a család szempontjából jobb, ha az a természetes (és a gyermekeink is ez a példát látják, fiúk és lányok egyaránt) hogy mindenki kiveszi a részét az otthoni teendőkből, amikor persze éppen otthon van.

“Nekem sokkal nehezebb a saját belső elvárásaimmal szembenézni.”- ismeri el egy anyuka. Amikor választani kell és nekem kell döntenem arról, hogy mi a fontos számomra, minek van prioritása.”

Fontos szempont! Mert egyszerre ugyebár nem tudunk háromfogásos vacsorát készíteni úgy, hogy közben a kisgyerekkel kell játszani, meg játszóra vinni, meg egy órán át altatni ebéd után.

“A látszatot mindenki fenn akarja tartani, hogy ő bizony mindent tökéletesen csinál. Ezért is nehéz felszámolni az elvárásokat”– vallja egy másik anyuka. Jogos felvetés, hisz ki akar másokkal szemben rosszabb lenni: ügyetlenebb, türelmetlenebb, rumlisabb, zsémbesebb? Ki vállalja ezt fel nyíltan?!

De mind anyák vagyunk, tudjuk mi is zajlik igazából a színfalak mögött. Ideje megtanulni legyinteni a szuper anyákra!

“Én mindig azt mondom, hogy ahol tökéletes a rend, ahol minden egyben van, ott vagy valami sántít vagy van hat nagymama a közelben”-nevet az egyik anyuka, és milyen igaza van! Szóval tessék nem bedőlni a kirakatnak!

“Nekem az okoz nehézséget, hogy kiválasszam a sok információból, hogy egyáltalán mi a jó. Összezavarodom”– vallja egy másik anyatársunk.

Hát igen, akár a szoptatásról, a hozzátáplálásáról, bármiről van szó, ami a gyermekkel kapcsolatos,  tényleg nem könnyű eligazodni a kért és kéretlen tanácsok között.

“Én ilyenkor aszerint döntök, hogy mi az, ami az én értékrendembe a leginkább belefér” – mondja valaki. És ez egy jó iránytű, bizony! tudni és VÁLLALNI, hogy mit miért helyezünk előtérbe mással szemben és kiállni mellette. És persze jogunk van mást kipróbálni, tévedni is vagy meggondolni magunkat.

Szóba került az is, mennyire fontos egy kapcsolatban a megfelelő kommunikáció, a saját elvárásaink közvetítése a másik fél, a párunk felé.

“A szellemi rész általában ránk hárul persze, hisz mi vagyunk otthon, mi tudjuk mi a helyzet. Vagyis nekünk kell kitalálni, hogy mi legyen az ebéd, hova kell menni, mit kell intézni, hogy hol kell takarítani, de kivitelezésben számítunk a párunkra, ha otthon van.”

Hasznos felismerés az, ha engedünk a tökéletesség iráni igényeinkből, azzal nekünk is könnyebb lesz, hisz lazábban, rugalmasabban kezelni a dolgainkat mindig kevésbé frusztráló, mint ráfeszülni olyasmire, ami elérhetetlen vagy amire nincs 100% ráhatásunk.

“Amikor a férjem azt várja, hogy hozzá igazodjon a gyermekünk napirendje, na az nem megy…” veti fel valaki.

Igen, ez a nehéz a családi létnek, hogy több ember igényeit, elvárásait kell összefésülni. Rég nem arról szól már a történet, hogy ha hétköznap korán is kelünk a munka miatt, hétvégén majd lehet 9-10-ig durmolni Lehetne viszont pl. egymásra is figyelve felváltva kelni hétvégén a korán kelő lurkókhoz pl., hogy így mindkét félnek legyen lehetősége egy óra extra alvásra.

“Nagyban számít az is, hogy milyen mintát láttunk otthon. Én pl. megtanultam mindig elrakni a játékaimat, ha mást szerettem volna elővenni. És erre szoktatom a gyermekemet is” – meséli egy anyuka.

“Nekem azt mondják a szüleim, hogy mi más gyerekek voltunk, nem hagytunk ekkor rumlit!” Kérdés persze, hogy mennyiben igaz az a mondás, hogy az idő mindent megszépít. Illetve, hogy mi is számít valójában rumlinak. Mert talán erről mást gondol a nagymama és más a szülő. Mi az, amihez hozzányúlhat a gyerkőc otthon és mivel lehet játszani és mivel nem a nagyszülőknél. Pl. a hűtőmágnesek a hűtőn nem biztos, hogy tiltott zóna kell, hogy legyen egy érdeklődő totyogó számára, ha azok egyébként a Tescóból való műanyag tucattermékek, és nem szívünknek kedves nyaralási emlékek. 

És érdekes a másik oldal is: annak meghatározása, hogy nekünk, anyáknak vannak-e elvárásaink a gyermekünkre vigyázók felé (apa, nagyszülő, bébiszitter), ha mi nem vagyunk otthon. Hogy belefér-e a “ha nem tudok róla, nem zavar” – elve (lásd. csokievés, asztalon táncolás, nem alvás, nem időben alvás) vagy beszabályozzuk a gyerekvigyázás kereteit.

Ezekről a témákról, kérdésekről beszélgettünk a novemberi anyaklubban.

Ha budapesti vagy, tarts velünk a következő alkalommal decemberben,  akkor az ünnepi készülődésről lesz szó: avagy hogyan vezényeljük le kisgyermek mellett, elúszás és idegeskedés nélkül az ünnepi előkészületeket, valamint szó lesz a családi hagyományok ápolásáról, vajon milyen értékeket adunk át gyermekeinknek.

Helyszín: Manóbirodalom Készségfejlesztő Játszóház XI. kerület