Óvatosan a malacba valóval! – 1. rész

gyerekzsivaj anyacoachingHimer Csilla pénzpedagógus már írt a Gyerekzsivaj blogjában az otthoni pénzügyi nevelés csapdáiról. Legutóbb azt állította, hogy nincs még egy olyan eszköz a szülők kezében, mint a zsebpénz, amelynek segítségével a gyereknek jóformán mindent meg lehet tanítani a pénzről. Ehhez képest a szülők nagy többsége még most is csak elköltésre adja a zsebpénzt gyermekeinek. Nem csak az a probléma azonban, hogy nem bánunk jól a zsebpénzzel. Hanem az is, hogy a zsebpénz fejlődését sem ismerjük.

A zsebpénz evolúciója

Igen, a zsebpénz is a gyermekünkkel együtt fejlődik. Már persze ha jól használjuk. Nem is lehet ez másként, hiszen a gyerekeink értelmének nyiladozásával a pénz egészen más oldalát mutathatjuk meg nekik három évesen, mint tíz évesen, vagy netán középiskolásként. Vagyis a zsebpénzt sem árt a gyerek életkori sajátosságainak, valamint az egyéni érdeklődési körének megfelelően használni.

  1. fázis – a perselypénz

Én legalábbis perselypénznek nevezem. Mégpedig azért, mert a legkisebbek általában a gyűjtőszenvedélyüknek hódolnak akkor, amikor elkezdenek a pénzzel szöszmötölni. És ha már gyűjtik, akkor kell, hogy legyen valamilyen helye is a pénznek. Ez többnyire a persely, de lehet akármi más is: kincsesládika, pénztárca, boríték, kidíszített befőttesüveg (amolyan házilag barkácsolt persely), stb.

Amint írtam, a gyerekek szeretik a pénzt kisebb korukban, általában ovisként gyűjtögetni. Miért?

  • Mert imád gyűjtögetni! – bármelyik anyuka megmondhatja, hogy egy ovis, de még egy kisiskolás gyerek is, hányszor állít haza ősszel több zsebnyi gesztenyével, kirándulások alkalmával egy kazal falevéllel, nyáron egy halom kaviccsal, vagy bármi mással. Nem véletlen az sem, hogy éppen ebben a korosztályban olyan népszerűek a különböző matricás gyűjtőalbumok (hogy mennyire etikus a gyerekek gyűjtőszenvedélyét kihasználni a szülők pénztárcájának megcsapolására, az már egy másik kérdés…). Miért lenne ez alól éppen a pénz kivétel?
  • Mert érdekes – egy ovis kisgyerek számára, de különösen a kisiskolásoknak hirtelen és nagy ütemben kezd el kitágulni a világ, egyre több felfedeznivalót találnak benne, ahogyan kilépnek az otthoni környezetből. Márpedig a pénzt többnyire házon kívül használjuk, nem otthon, így ekkor már a gyereknek is módja van látni, mikor, milyen helyzetben és hogyan használjuk a pénzt. És milyen pénzt! Hiszen a pénz sokféle lehet: lehet fém, lehet papír, ráadásul még ezen belül is változatos, mert minden címlet másképp néz ki. Mindegyiken ezer dolog van: képek, betűk, számok, rettentő sokat lehet róla kérdezni (ha hagyják). Egy ilyen érdekes holmit ki ne akarna gyűjteni?
  • Mert felnőttes – a gyerekek utánzással tanulnak, így ösztönösen vonzódnak mindenhez, amit a felnőttek csinálnak, még akkor is, ha mi, szülők nem tartjuk azt a koruknak megfelelőnek. Így a pénzhez is.

A pénzpedagógus (köz)beszól:

A pénz megfelelő a gyereknek bármely életkorban. Maximum az a nem megfelelő, ahogyan mi, felnőttek beszélünk róla a gyereknek, vagy amilyen példát mutatunk neki arról, hogy hogyan kell bánni a pénzzel. A titok annyi, hogy a gyerek korának megfelelően kell a témát előadni.

Mivel a pénz egy kisgyereknek meglehetősen felnőttes dolog, így mindent el is fog követni, hogy neki is legyen belőle. Valamennyi. A gyerek számára ez egy izgalmas beavatás: nézzétek, milyen nagy vagyok, anyu/apu már pénzt is adott nekem! A gyerek úgy érzi, ezzel is közelebb került a szüleihez, a felnőttséghez, hiszen már olyan dolgokkal foglalkozhat, amivel csak egy igazi felnőtt.

 

Ezt a fajta gyűjtőszenvedélyt érdemes kihasználni a zsebpénz evolúciójának első fázisában. Ekkor ugyanis úgy lehet kialakítani a gyerekben a takarékoskodás szokását, hogy észre sem veszi, a motivációja pedig a fent említett három okból az egekben van.

Ebben a korban jellemzően az ajándékba kapott aprópénzek dominálnak, de névnapra, szülinapra, húsvétra előfordulhatnak a nagyobb értékű papírpénzek is. Ezért szoktam ezt a fajta “zsebpénzt” inkább ajándék-, vagy perselypénznek nevezni, mert ezeket a kisebb-nagyobb ajándékba kapott összegeket jellemzően a gyerekek perselyben, pénztárcában, stb. szokták gyűjteni.

A gyerek pedig már ebben az életkorban is bánhat a pénzével. Hiszen az övé! Hát adjunk neki lehetőséget arra, hogy döntsön róla! Persze ezt is csak az ő szintjén. Ilyenkor még nem árt, ha magyarázatokkal, szemléltetéssel, tanácsokkal segítjük a gyereket a döntésében, hogy ne minden apró-cseprő fittyfenére szórja el a pénzét. (Arra is lehet, de csak módjával.)

Hogy megértessük a gyerekkel, hogy egy hamar tönkre menő, de legalább színes műanyag kisvacakot nem biztos, hogy megéri megvenni, ilyen kérdésekkel segíthetjük:

  • Holnap is játszanál vele? És egy év múlva (középsőben, nagycsoportban, iskolás korodban) is? Akkor holnap újra erre jövünk, és meglátjuk, hogy szeretnéd-e még ezt a valamit.
  • Ha most megveszed ezt a valamit, annyi pénzt kell kivennünk a perselyedből rá, amiből vehetnél 5 gombóc fagyit, vagy 4 Óriás Túró Rudit (kinek mi a kedvence, amiben jobban esik mérni neki ). Még így is megéri?
  • Ha most megtartod a pénzed, akkor már csak ennyit vagy annyit kell hozzá gyűjtened, hogy megvehessük belőle Neked a nagy valamit, amire már olyan régóta vágysz! Tartsuk meg inkább a pénzt a nagy valamire, vagy mégis inkább elköltöd erre a kis valamire?

És ez az utolsó kérdés nagyon fontos!

H a gyerek ugyanis már most megismerkedik a takarékoskodás értelmével, vagyis azzal, hogy ez mindig céllal kell, hogy történjen. (Olyan, hogy gyűjtünk, mert csak, nem létezik! Olyan, hogy gyűjtünk, hogy legyen, olyan már igen. Ekkor ugyanis a későbbi szűkösebb időkre készülés, a szűkölködéstől való félelem határozza meg a célt – azt, hogy kivédjük ezt.) Ebben az életkorban természetesen még valami hőn áhított játék lesz nagy valószínűség szerint a kitűzött cél. Egy a lényeg: a gyerek időről időre érzékelje valamilyen módon, hogy halad a gyűjtéssel. (Különben könnyen elmegy a kedve az egésztől, mert neki az egy hét olyan, mint az örökkévalóság.)

Ilyenkor több dolgot tehetünk:

  • rendszeresen megszámoljuk, mennyi pénz gyűlt már össze – és kiszámoljuk, mennyi kell még
  • ha lehetséges, akkor ezt valamilyen formában vizualizáljuk is, hogy a gyerek az előrehaladást ténylegesen is érzékelni tudja, pl. számegyenesen jelöljük a haladást, vagy egy befőttesüveg feltöltögetésével
  • ha tényleg drága holmira fáj a gyerek foga, akkor használjuk ki, hogy a perselypénz alapvetően ajándékpénzekből gyűlik össze: hirdessük meg a rokonságnak, hogy a gyerek gyűjt, és ajándékba adjanak pénzt a gyereknek. (Minden ilyen ajándékozáskor azonban el is kell mondani a gyereknek, hogy azért kapja a pénzt, és nem valami más ajándékot, hogy a vágya teljesülhessen! Így a gyerek kapcsolatot tud teremteni a pénz és az ajándékozás gesztusa között, nem lerázásnak, könnyebb megoldásnak fogja érzékelni részünkről, hanem olyan segítségnek, amely révén elérheti a célját.)
  • ha tényleg drága holmira fáj a gyerek foga, akkor megegyezhetünk előre a gyerekkel abban is, hogy ő csak a vételár egy bizonyos részét kell, hogy összegyűjtse, a többit mi kiegészítjük. Így ő is megteszi azt, ami tőle telik, mi pedig belátható időtartamra redukáljuk a pénzgyűjtés hosszát (így folyamatosan fenn tudjuk tartani az érdeklődését – ami kisgyerekeknél hosszú időn keresztül nem lenne könnyű feladat).

Ha a gyerek tudatos pénzügyi nevelésével még nem foglalkoztunk, és most kezdjük, de ő már kinőtte az ovis kort, akkor is jó, ha alkalmazzuk a perselypénz intézményét. A változás csak annyi lesz, hogy mihelyst ezt a gyerek megszokja, abban a másodpercben bevezetjük a kettes fázist – amiről majd a következő alkalommal írok.

Himer Csilla

pénzpedagógus

http://eznemjatek.com

http://penzmesek.hu

Save

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*