PIC-i történetek #2: Orsi és Flóri

Nemrég felhívást tettem közzé a gyerekzsivaj blog Facebook oldalán, melyben azt kértem, hogy azok az anyukák, akiknek kisbabája korábban érkezett a vártnál, osszák meg velem, illetve a blog olvasóival a történetüket.

Tettem ezt azért, mert nemrég volt az én Angyalkám második születésnapja, amikor is napokig csak robot-üzemmódban tudtam működni, de aztán egyszer csak jött a megvilágosodás, hogy ha nekem terápia az, hogy néha írok Emmáról, akkor a koraszülőknek is segíthet talán, ha kiírják magukból a történetüket.

Mert ez nem egy egyszerű élethelyzet. És senki sem választja önszántából, hanem csak úgy belecsöppen. És legtöbbször azt sem fogja fel, mi történik vele, csak utólag rakja össze a képet. Tudom, láttam, tapasztaltam, mit jelent, ha korababa érkezik egy családba. És azt is tudom, hogy jelenleg Magyarországon nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki a koraszülőkkel foglalkozik. Mert a történet sokszor még nem ér véget azzal, hogy a kisbaba kikerül a PIC-ről és hazaviszik a szülők.

Éppen ezért, itt a gyerekzsivaj blogon szeretnék felületet biztosítani sorstársaimnak, a korababák anyukáinak, hogy megírják a történetüket.

Hiszem, hogy ezekből a történetekből azok is erőt meríthetnek majd, akik még az út elején állnak koraszülőként.

Most Orsi és Flóri PIC-i története következik Orsi tollából!

“Nem is tudom, hogy hol kezdjem…
Talán ott, hogy nem is akartam gyereket sokáig! Nagyon érzékeny,
érzelmes típus vagyok! A mamám már 8 éve meghalt, de még mindig
könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok és igazságtalannak érzem,
hogy 83 évesen elment, pedig akár 100 évig is élhetett volna…
Pedig ez az élet rendje! Szóval nem szerettem volna gyereket, egy
ártatlan emberkét, akiért a nap 24 órájában aggódhatok életem
végéig, de persze bezárva se nevelhetem, annak meg mi értelme…

A lényeg, hogy végül 2015. január elsején elmondtam Atinak, a férjemnek,
hogy úgy döntöttem legyen gyerekünk! Vagy most vagy soha volt a
döntésem 32 évesen! De azért ott volt a pakliban, hogy
prolaktinémiám van vagy volt… és kb 13 évig szedtem
fogamzásgátlót! Abbahagytam a bogyót, majd áprilisban nem jött
meg, mint kiderült 2 hetet késett a dolog. Aztán májusban sem
jött meg, vártam 2 hetet, nem jött meg, csináltam tesztet, semmi,
1 hét múlva megint és hát halványan ott látszódott, hogy terhes
vagyok! Délután már nagyon egyértelműen pozitív lett a teszt!

Elmentem orvoshoz, ultrahangon is látszódott, úgyhogy bizakodtunk.
A 12 hetes genetikai ultrahangot nagyon vártuk, én persze izgultam,
nagyon. A doktornő mindent rendben talált, 90%-ban biztos volt
benne, hogy kisfiú lesz (úgy is lett) 😀
A terhességgel minden rendben zajlott, mindig
nagyobbnak mérték a koránál, szóval szépen fejlődött
Flórián. Aztán decemberben 30 hetes terhesen voltam ultrahangon,
ahol úgy látták, hogy öregszik a méhlepényem, már II.típusú
volt, a doktornő mondta, hogy 3-4 hét múlva menjek vissza, amivel a
nőgyógyászom is egyetértett. Karácsony, Szilveszter, boldogok
voltunk, minden rendben volt, aztán 2016.január 4-én mentem
vissza az ultrahangra, ahol már III.típusú volt a méhlepényem és
közben nem fejlődött annyit a baba, mint elvárható lett volna, de
hozzáteszem, másik gépen vizsgált! Hívtam a nőgyógyászomat,
hogy ez a helyzet, megnyugtatott, hogy ha minimális fejlődés is
van, az már jó! A kedd délelőttöt végig sírtam, izgultam,
figyeltem a pocim. Végül felhívtam az orvosomat, aki azt mondta,
hogy jobb lenne, ha kapnék egy tüdő érlelő szteroid kezelést,
másnap reggel 7-re menjek a kórházba, II.számú Női klinikán
dolgozik a dokim (hála ég!)! Szóval szerdán bementem sok cuccal
és a babának is vittem mindent, gondoltam hátha sokáig bent
tartanak. Szerda és csütörtök reggel megkaptam a szteroid
injekciókat, szerdán ultrahangon is voltam, persze a hétfőihez képest
semmi változás. Pénteken a reggeli vizitnél az osztályos orvos
haza akart küldeni, mondván megkaptam, amiért jöttem, hát már
nincs mit tenni, menjek szombaton haza. Kérdeztem, hogy azért még
megultrahangoznak-e előtte és persze azért ezt a saját orvosommal
még megbeszélném. Azt mondta, hogy a bentfekvőket is heti egyszer szokták ultrhangozni és nekem már volt a héten kettő! Mondtam a dokinak, hogy én azért anélkül nem szívesen megyek haza és kb. 10 éve fizetem a TB-t szerintem még egy ultrahang belefér! Vizit után nem sokkal a saját dokim is meglátogatott (ahogy amúgy minden reggel tette) és mondtam neki, hogy maradnék, ha nem gond, hiszen otthon, Dunakeszin elég messze vagyok a kórháztól, ultrahangtól, szívhang figyelőtől. Mondta, hogy ő ennek csak örül és persze, majd intézi! Dél
körül hívtak le az ultrahangra, ahol az áramlással, amit ilyen esetben
figyelnek, a köldökzsinórban és a baba agyában rendesen
áramlik-e minden, nem volt gond, de a doktornő csak nem hagyta abba
a vizsgálatot. Azt mondta a szívhanggal valami nincs rendben.
Aznap kezdtem a terhesség 34. hetét! Felmentem az osztályra, ahol
az osztályos szülésznő már várt, hogy menjünk le a
szülészetre CTG-re tesznek! Nem volt szabad gép, így felmentünk
az osztályra a CTG-re és felszóltak, mikor felszabadult lent. Kb.
13:45 volt, mikor felraktak lent a CTG-re, kötöttek be infúziót,
mert keveset ittam. Jött a dokim és mondta, hogy ha lefolyik az
infúzió menjek az osztályra egyek és este vissza a szülészetre a
gépre, ő most hazamegy, de lehet ez a baba jövő héten már kint
lesz! A szívhang folyamatosan ugrált, néha sokan bejöttek, nagyon
kedves szülésznőt fogtam ki pont! Aztán egyszer csak nem sokkal
14:00 után nagyon sípult a gép, villogott minden, Flóri
szívhangja 60 alá zuhant! Beszaladt a szülésznő és mondta, hogy
szóljak a családnak, ő meg visszahívja a dokit, ki kell venni a
babát! Zajlottak az események és 14:21-kor kiemelték Flóriánt, a
köldökzsinór a nyakán volt, de 20 másodperc alatt felsírt, 46
cm-es és 2360g-os volt és a szülésznő azt mondta szájbapisilte
magát mérés közben. 🙂 Adhattam neki két puszit és már vitték is el.
Én a megfigyelőben voltam 6 órát, bejöhetett hozzám a férjem,
aki elmondta, hogy Flóri az intenzíven, a PIC-en van, 3 óránként
láthatom, este egyszer ő is bejöhet és 21:00-kor van az utolsó
látogatás! 21:15-re szedtem össze magam az őrzőben és alig
vártam, hogy láthassam a kisfiam. Beengedtek még hozzá és
láthattam, ahogy az inkubátorban lélegeztetőn van csövek lógnak
minden felé! Az éjszaka kb. semmit nem aludtam, alig vártam,hogy
mehessek reggel. Nagyon édes volt, kb ő volt a legnagyobb az
intenzíven. Szinte minden alkalommal sírtam, amikor láthattam,
pedig jól volt. Napról napra jobban! Mígnem egyszer csak kocsiban,
nyitott inkubátorban találtam és azt mondták kiadják osztályra.
Aztán a következő látogatáskor kiderült, hogy mégsem, mert a
kis szervezete még nem tudja tartani a hőt (amit amúgy még pociban
megtanulnak) és kell neki a melegítés, majd másnap újra
megpróbálják és másnap kiadták!. 🙂 Szinte mindig be volt
bugyolálva, méregettem a hőjét, fejtem, etettem, imádtam, amikor
kint napozott az ágyamon a kis teste! Aztán eljött a nap, hogy
végre hazajöhettünk!
Igen,  ez egy Happy End-es sztori! 🙂
Összesen öt napot volt Flóri az intenzíven és öt napot az osztályon,
én tizenkét napot töltöttem kórházban, pedig úgy indultam, hogy lesz
az lehet egy hónap is, hiszen február 19-re voltam kiírva, ehhez
képest Flóri január 8-án megérkezett!
Flóri ma már elmúlt 6 hónapos, 2 napos kora óta anyatejes és
most 68,5 cm és 7580 gramm!
Elnézést, hogy hosszúra sikeredett ez a levél! Amúgy nagyon jól
esett leírni!”

Amennyiben Te is koraszülő anyuka vagy és megosztanád velünk PIC-i történeteteket – ha szeretnéd, csupán keresztnév megjelöléssel, ahogy Orsi is – vedd fel velem a kapcsolatot az aprotalpak@gyerekzsivaj.co.hu e-mail címen.

Köszönöm!

aláírás2

 

Save

Save

Save

Save

Mentés

Mentés

Mentés

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*