Segítség, nem tudom letenni a gyereket!

gyerekTudod, milyen ölbe gyerekkel az élet? Tudod, milyen az, amikor a kicsi csak akkor van el, ha a kezedben tartod és cipeled?

“Jaj, ugyan már, hagyd csak, majd leszokik, senki sem látott még olyan 18 évest, aki az anyján lógott volna!?”-tanácsolják egyes anyukák.

A hordozás nagy szerelmesei is ezt vallják, hogy ez így természetes, adjuk meg a babának, amire vágyik.

De ott van ám a másik oldal is. 🙂

Az, hogy az anyuka effektíve semmit sem tud csinálni az állandóan kézben lévő babájától.

Értem én, hogy hordozóval sok minden megoldható, lehet kiválóan porszívózni, főzni, de speciel én mosogatni nem tudok az elől lévő kis batyu miatt, ha pedig enni próbálok “felkötött”gyerekkel, tuti morzsás lesz a feje. 🙂 És azért a mosdóba sem szívesen megyek fekötött gyerekkel…

Elárulom, hogy bizony nekem is ölbe-gyerek irányba indultak el a fiaim, és jelenleg Máté is nagy szakértője az “anya kezében bűbájos és mosolygós baba vagyok, de ha megpróbál letenni, akkor égtelen nagy bömbölésbe kezdek”-viselkedésformának. Ugye Ti is találkoztatok már ezzel?

Nekem a védőnő egyszer mondta (ajánlotta, tanácsolta) még az elsőszülöttem kapcsán, hogy bizonyos kor után -konkrétan, amikor a mozgásfejlődés beindulást várjuk – igenis tegyem le a gyereket a FÖLDRE. Ne a pihenőszékbe, bébihintába, hordozóba, hanem a FÖLDRE. Ne a puha kanapéra, hanem a szőnyegre (persze leterítve pokróccal, játszószőnyeggel) vagy a járókába. Nos a járóka nekünk nem vált be, de a játszószőnyegek igen!

Szóval azt mondom első gyermekes anyukák, mielőtt nálatok is becsípődik, hogy, “jaj, sír a baba, ha leteszem a kezemből, milyen anya vagyok én, ha nem veszem fel azonnal”-gondolkodásmód, inkább nézzétek azt az oldalát, hogy bizony a picurnak is jót tesz, ha szabadon mozoghat (tehát nem az újszülöttekről beszélek, de ez azt hiszem világos).

Leszögezem, mielőtt bárki félreértene, hogy egyáltalán nem azt mondom, hogy hagyd üvölteni a kicsit.  Dehogyis. Sőt, mindig meg kell vigasztalni a babát, ha sír, ámde amikor megnyugodott, akkor megint meg kell próbálni letenni a JÁTÉKAI közé. Igen, hogy kicsit szórakoztassa magát, tanulja meg azt is, hogy egyedül is biztonságban érezheti magát, de ez először csak RÖVID ideig tartson. Ennél a pontnál két dolog a fontos.

  1. Hidd el, sokszor csak az a baja, hogy jól letetted, Ő meg jól elunta magát pár perc után. 😉 Ezért kellenek a mindenféle babajátékok, rágóka, puha labdák, zenélő plüssök, színes-csillogó felfüggesztett holmik, minden, ami felkelti és leköti kisbabánk figyelmét. De. Nem kell ám körberakni ezer meg ezer dologgal a kicsit, válassz ki néhány játékot és azokat tedd elé, hogy tudja nézegetni. Aztán cserélgesd.
  2. Azt sem várhatod el egy néhány hónapos babától, hogy hosszan nézelődjön el magában. Lehet, hogy csak percekig köti le az a bizonyos színes-fellógatott tárgy a feje fölött. Talán pár nap múlva majd pár perccel tovább nézegeti már.  Vedd észre azt is, amikor már elfáradt a sok impulzustól és ne erőltesd tovább, ha elege van a sok látnivalóból!

És amire még ügyelned kell

Mindig figyelj a biztonságára, ha már meg tud fordulni (hasról hátra először általában), olyan helyre tedd, ahol nem koppan a feje.

Ügyelj arra is, hogy ne legyen huzatban.

A nagyobb testvérek, még játékból se másszanak rá, soha ne hagyd őket egyedül.

Az is egy jó megoldás, hogy viszed magaddal a babát a lakásban, amikor végzed a dolgod. Tedd le a játszószőnyeget magad mellé és a közeledben marad így a baba, amíg pl. kiteríted száradni a ruhákat vagy vasalsz.

Én úgy tapasztaltam, hogy ébredés után, amikor már tele a pocakja, igenis képes a kisbaba egy ideig elszórakoztatni magát, s amikor kezdi már elunni magát, akkor “hívja” csak az anyukáját, hogy foglalkozzon vele.

Ahogy nagyobb lesz a gyerkőc, és a kezébe is tud fogni  már tárgyakat, egyre jobban le tudja majd kötni magát. Fakanál-műanyag tálka, kis pet palackba töltött bab, amit rázhat (kupakot nagyon rá kell szorítani!), nemcsak a bolti játékok lehetnek érdekesek, csak használd bátran a fantáziádat!

Én tudom, hogy mennyire nem könnyű az ölbe babákkal. Nálam az elsőszülöttemmel odáig fajult a dolog, hogy már akkor visított, ha csak eltartottam magamtól és közeledtünk az etetőszékhez… Na, akkor mondtam azt, hogy ezt soha többet!

Gondolj bele, mi az, amit kezelni tudsz majd hosszú távon és ahhoz mérten szoktasd (pl. ölbe-babaságra) a kicsidet!

Képzeld el, milyen az, hogy nem tudsz elmenni mosdóba egyedül, mert sír a baba, ha nem viszed magaddal. Hogy nem tudsz hajat mosni két percben (a szárításról már úgyis lemondtál, ha egyedül vagy otthon a babával, de szerencsére a nyári melegben nem is szükséges), mert ugye az is lehetetlen, ha rajtad lóg a gyermek. És folytathatám a  sort.  Elemi tevékenységeket kell egy kézzel végezned, vagy két kézzel ugyan, de úgy, hogy a hordozóba kötött baba nagyjából mindent kitakar a látóteredből. Ha ölbe-babád van, akkor tényleg meg kell várnod, hogy a párod hazaérjen, átvegye és akkor tudsz belefogni a legtöbb dologba.

Oké, én is tudok ám fél kézzel paprikás csirkét főzni. 🙂 Azt a részt meg bizony végigsírta a kicsi, amikor a húst összevágtam. Hogy miért is nem akkor főztem, amikor aludt? Hát mert naprend szerint pont aludnia kellett volna (sőt aludt is, csak felébredt), és a hagymát már megdinszteltem, épp a húst kellett volna rátennem. Gondoltam, hasznos lenne, ha azért ennénk vacsorát és idő volt.. szóval muszáj volt feltennem főni az ételt! És utáltam, hogy közben sír a kisbaba, de ez persze mind elkerülhető lett volna, ha eleve úgy szokja meg, hogy bizony tudnia kell egyedül is elnézelődni kicsit, aztán majd anya úgyis jön és játszik vele.

Mert ez a lényeg. Nem szabad ám átesni a ló túloldalára. Kicsi gyermekednek igenis szükséges van a testközelségre, ezért nyilván nem mondom, hogy az egész napot a kiságyában vagy a játszószőnyegen kell töltenie. Igenis kell az , hogy összebújjatok, mókázzatok együtt, hogy agyonpuszilgasd, hogy énekelj neki, bicikliztesd a lábacskáit, nagyokat cuppants az apró talpacskáira… de emellett kell az is, hogy elnézegesse a játékait, hogy megpróbálja elérni a látótávolságba tett dolgokat (igen, ebből lesz a kúszás-mászás), hogy maga fedezze fel a világot.

EGYENSÚLY. Szerintem ez a lényeg.

Aztán később majd jön a szeparációs szorongás időszaka, amikor megintcsak eltörik a mécses, ha kilépsz a szobából. De az majd egy újabb kihívás lesz… Talán majd arról is írok egyszer! 😉

Te mit gondolsz az ölbe-babaságról? És az egyensúlyról? Ha egyetértesz azzal, amit én gondolok a kérdésről, kérlek oszd meg az írást azon ismerőseiddel, akik hasonló cipőben járnak és nem szeretnének ölbe-babát nevelni.

 

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*