Ültessünk fűszernövényeket!

gyerekzsivajAmint arról korábban beszámoltam, hirtelen felindulásból balkonkertészeti projektbe kezdtem. Tavaly már sikeresen termesztettem paradicsomot az erkélyen, chilim is van évek óta, és többnyire a fűszernövényeim is megmaradnak. Most pedig mertem nagyot álmodni. De hogy mi lesz belőle?!  Ki tudja? Mindenesetre megmutatom, hogyan alakul a balkonkertem. Ezek voltak az első lépések…gyerekzsivajElső körben megrendeltem az interneten a vetőmagokat és a földet. Kb. két nappal azután, hogy hazaértünk a kórházból, szóval félig roki üzemmódban. Képtelen lettem volna abban az állapotban  elbotorkálni személyesen egy kertészeti áruházba.

Jelölőket a srácokkal együtt készítettünk.

Így zajlott a közös munka: Barnabás meghúzta a vonalakat, Gergő kivágta a papírt, én ráírtam, amit kell.  Közben Bence a darabokra tört hurkapálcát ráspoly hiányában körömreszelőn (hihi) finomra csiszolta. Végül Barnával felragasztottuk a cetliket a hurkapálca darabokra. Ezzel el is készültek a jelölőink.

Pár nappal később aztán előszedtem a földet, ládákat, cserepeket és a vetőmagokat. Mert ugye újszülöttel és két örökmozgóval a háznál semmi nem megy rögtön, de azonnal. És ezt most szerettem volna egyedül csinálni, tudatosan FLOW-élményt generálva magamnak. 😀 Első felindulásból fűszernövényeket ültettem és szabadföldön ültethető salátákat vetettem. Továbbá nem tudtam ellenállni a levendula csábításának. Remélem kikelnek.

gyerekzsivajA következő magokat szórtam tehát a földbe:

  • oregano
  • bazsalikom
  • rozmaring
  • petrezselyem
  • citromfű
  • metélőpetrezselyem
  • tépősaláta
  • tölgylevelű saláta
  • levendula

Csak lazán, kevés földdel szórtam meg az apróságokat, hogy ki tudjanak bújni. Remélem jól tettem… Ha valaki szakértő a témában, jelentkezzen, minden hasznos tanácsot szívesen fogadok! 😀

Aztán következett az első locsolás, szigorúan spricniből, hogy ne mossa ki a locsolókanna erős vízsugara a földből a magokat.

Azóta naponta spriccelgetem a földet Bence alvásidejében, különben tuti ott tobzódna.

Vajon mi kel ki először?

Ti szoktatok balkonkertészkedni? Kíváncsi vagyok! Örülnék, ha a tapasztalt balkonkertészkedők megosztanák velem a tudomány csínját-bínját! Köszi előre is!  😉

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*