Vendég a gyerekzsivajban: Dr. Czemmel Éva a koraszülésről

gyerekzsivajAmióta elindult a gyerekzsivaj blog és amióta vannak vendéginterjúk, azóta készülök erre a bejegyzésre. Egyrészt mert a téma a szívügyem, másrészt azért, mert az interjúalanyom nagyon közel áll hozzám. Czemmel doktornő volt Memme egyik kezelőorvosa, aki végigküzdötte velünk azokat a hónapokat, amelyeket a kórházban töltöttünk és mindig mosolygott, biztatott, sosem mutatta, hogy aggódnom kellene “Nyusziért”, ahogy Ő hívta, pedig voltak nehéz pillanatok, órák, napok…

Dr. Czemmel Évát, a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinka PIC (Perinatális Intenzív Centrum, vagyis Koraszülött Intenzív Osztály) csecsemő- és gyerekgyógyász, neonatológus szakorvosjelölt doktornénijét kértem meg, hogy beszélgessen velem egy kicsit a koraszülésről, illetve arról, hogy mire számítsanak a szülők, ha gyermekük korábban érkezik a vártnál, mik a kilátások és a lehetőségek ma Magyarországon. És persze szó lesz a kötődésről, az emberségről, hiszen enélkül nem megy.  😀

gyerekzsivajK: Amikor Memmét vártam és kórházba kerültem, majd aztán közölték az orvosok, hogy ki kell venni az akkor mindössze 30 hetes babámat, akkor soha nem érzett rettegés lett úrrá rajtam. Noha  a várandósság alatt egy kismama szinte mindent elolvas, mindennek utánajár, azt hiszem a koraszülés kérdése olyan téma, amivel kapcsolatban inkább homokba dugjuk  a fejünket. “Ááá, velem úgysem történhet meg” – gondoljuk és reménykedünk. Mégis, a koraszülés nem ritka jelenség ma Magyarországon. Lehet tudni, hogy mennyi egy évben a koraszülések száma? Egyáltalán mikor beszélünk pontosan koraszülésről?

É: Koraszülésről a 37. hét előtt született újszülöttek esetén beszélünk, de veszélyeztettnek számítanak a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők is. Magyarországon a világra jött újszülöttek 9%-a koraszülöttnek számít, míg Európában ez az arány 6% körüli.

K: Elkerülhető a koraszülés? Lehet tudni az okát? Pl. egy várandós anyuka, akinek egyszer már korábban érkezett a babája, számíthat újabb koraszülésre, vagy esetleg tud tenni valamit a megelőzés érdekében?

gyerekzsivajÉ: A koraszülések hátterében nem lehet sajnos egyetlen okot megnevezni. Több tényező is előidézheti, amik közül vannak befolyásolható, illetve megelőzhető okok (pl. helytelen táplálkozás, dohányzás, alkohol és drog fogyasztás), de sajnos van számtalan, a várandós édesanyák, és általunk befolyásolhatatlan, sőt ez idáig fel nem ismert ok is.

K: Tudom, hogy a koraszülöttek között is vannak különlegesen nehéz esetek. Én ismerem azt a babát (mert Emmácska vőlegénye volt a legényke), aki az osztályon rekordernek számított a maga 390 grammos születési súlyával. Van az az eset, amikor már Ti is azt mondjátok, hogy egy baba menthetetlen? Felfoghatatlan, hogy az az irinyó-pirinyó csepp emberke ott a mellettünk lévő inkubátorban milyen csodálatos küzdő volt és az a mai napig is! Úgy tudom ez a fiúcska az osztály legnagyobb sikertörténete és mindannyiótok büszkesége.

É: Igen, Bálint – mert talán nem bánja Ő meg az Édesanyja, ha keresztnevén nevezem – igazi csodababánknak számít. Amikor megszületett tenyérnyi nagyságú volt és mára egy mozgékony, eleven másfél éves nagyfiú lett, aki mászik, áll, jár, nevet, igazi kis huncut – aki korának megfelelően fejlődik…
Azonban nagyon fontos tudni, hogy bár a legtöbbünk egy igen alacsony, mondhatni extrém születési súly hallatán kapja fel a fejét, de a koraszülöttek túlélését, fejlődését, és későbbi kimenetelét nagyrészt/elsősorban a méhen belül töltött idő befolyásolja. Így nem mindegy, hogy egy 24 hetes 500 grammos kisbabáról, vagy egy 28-30 hetes 500 grammos súlyfejlődésben elmaradt koraszülöttről beszélünk.

gyerekzsivajK: Emlékszem, amikor először megláttam icurka-picurka lánykámat az inkubátorban becsövezve, a gépek csipogása között és először jött oda hozzám valaki, hogy tájékoztasson a kilátásokról, már akkor feltűnt, mennyire emberi a közeg. És mivel hónapokat töltöttünk együtt, igazi családommá váltak a nővérek és jó pár orvos is. Ti, akiknek ez a munkája (bár azt hiszem ez inkább hivatás, mint munka), hogyan élitek meg, a napi szintű küzdelmeket és a sajnos elő-előfordulő veszteségeket? Meg lehet ezt szokni egyáltalán?

É: Sokunk nevében mondhatom talán, hogy bár mindenki azt tanácsolja, és mindenhol azt halljuk, hogy amint véget ér a „munka” kapcsoljunk ki, és az Osztály ajtaján átlépve hagyjuk ott a problémákat – ezt szinte lehetetlen megtenni. Sokunkkal előfordul, hogy bár másnap visszajövünk, de az esti/éjjeli történések miatt az általunk kezelt gyermek felől érdeklődve visszatelefonálunk az Osztályra, és otthon folytatjuk a „munkát”, ha nem is tevőlegesen, de a lehetséges megoldások, új gyógymódok vagy gyógyszerek után „kutatunk”.

És bár az Egyetemen is azt tanuljuk, hogy tartsunk távolságot az általunk kezelt betegtől, de az Osztályon több hetet, vagy akár hónapot ott töltő pici korababáinkkal és szüleivel a sok átélt izgalom, küzdelem, a néha kilátástalannak tűnő helyzetek szinte összekovácsolnak minket, és ezek hatása alól nem lehet, nem tudjuk (és szerintem nem is szabad) kivonni magunkat. A veszteségeket ki-ki temperamentuma szerint dolgozza fel, de azt elmondhatom, hogy a gyászreakció különböző fázisain egy-egy számunkra különösen kedves Csöppségünk – mint amilyen például Emmácska is volt – mi is végigmegyünk.

K: A”mi időnkben” még nagyon kötött látogatási rend volt az osztályon. Mégis, nagyon sokszor úgy éreztem, hogy az én babámnak több anyukája van, és talán ezért is ragaszkodom sokatokhoz, mert a gyermekem élete a Ti kezetekben volt és azt, hogy vigyáztatok rá, hogy akkor és ott megmentettétek nekem, soha és semmivel nem lehet eléggé meghálálni. Azt hiszem, Bennetek is kialakul egyfajta kötődés, legalábbis én úgy láttam. Próbáltok ez ellen tenni esetleg, nem nehezebb így végezni a munkátokat?

gyerekzsivajÉ:  Részben azt hiszem megválaszoltam az előző kérdésben… 🙂  A látogatási rend mostanra nagy mértékben változott. Azért azt tudni kell, hogy amikor múlt évben nálunk voltatok, akkor a jelenlegi Osztály átépítés alatt állt (Korányi Project keretében), így mi egy másik épületben, nem kifejezetten koraszülött ellátásra berendezett helyen voltunk, ahol nagy volt a zsúfoltság, sok kis sötét kuckó volt, és a berendezéseink is igen régiek, elavultak voltak. Ami miatt mégis működni tudtunk, az a Lányok/Nővérek hihetetlen hivatásszeretete, kitartása, optimizmusa és tenni akarása volt.

Idén áprilisi visszaköltözésünket követően már elmondhatjuk, hogy berendezésében és felszerelésében egyaránt szinte teljesen európai színvonalú PIC-et kaptunk, ahol a „kötelező” kenguruzás mellett, az anyai-apai hosszú jelenlétnek, a nagyszülői, sőt – most már testvéri látogatásoknak is igyekszünk eleget tenni.

K: Mi egy, az osztályon elérhető oltás miatt hónapokig visszajártunk a PIC-re. A munkatársak hogy élik meg, amikor újra találkoznak és látják a cseperedő apróságokat, akik nekik köszönhetik az életüket?

É: Hihetetlen és elmondhatatlan boldogság és öröm számunkra az a pár perc vagy óra amikor újra láthatjuk a kis hőseinket. Az átépítés előtt erre a mostani oltásos alkalmakon kívül a tragikus hirtelenséggel elhunyt volt Osztályvezetőnk – Dr. Nobilis András, egyetemi docens – szervezésében minden nyáron a Klinikai tömb kertjében rendezett Koraszülött Nap keretében volt lehetőségünk. Nagyon bízom benne, hogy bár a kertben már valószínűleg erre nem lesz lehetőség, de a jövőben tudjuk folytatni ezt a szép és számunkra lelkesítő hagyományt az „új” osztályvezetőnk Dr. Kocsis István szervezésében.

K: Az előző kérdésnél úgy fogalmaztam, hogy a “mi időnkben”. Tudom ugyanis, hogy amióta a PIC visszaköltözött a régi-új épületbe, azóta sikerült kialakítani egy sokkal baba-és szülőbarátabb rendszert. Pontosan mit jelent ez? Mennyit lehet együtt a szülő most a gyermekével?

gyerekzsivajÉ: Ami a „régi” időkből megmarad, az a 9-től 21-ig 3 óránként történő látogatás, ami viszont módosult, hogy meghosszabbodott a látogatások hossza, és a kenguruzó babák és édesanyák számára általában a minimum 2 órás folyamatos kenguruzást igyekszünk biztosítani. Elmondhatatlan érzés, mikor ügyeletem során délután a félkör alakú Osztályon végignézve mindenütt kenguruzó, az édesanyjuk mellkasán békésen szundikáló babákat és boldog édesanyákat látok! Amivel talán még kicsit előrébb léptünk, az az, hogy létrejöttek a Baba-Mama szobáink, ahol a légzéstámogatást már nem igénylő kis koráinkat a gyógyszerezésen kívül már az édesanyjuk látja el a nap 24 órájában – és itt az édesapai 24 órás jelenlét is jobban kivitelezhető. Emellett a nagyszülőket is igyekszünk bevonni, így Ők is heti rendszerességgel látogathatják meg unokájukat. Ami számomra külön nagy öröm, – mivel számtalanszor láttam a bánatos, szomorú, a folyosón szüleire várakozó nagyobb testvéreket – hogy most már számukra is biztosított a jó általános állapotú kistestvérük meglátogatása, és adott esetben, akár Ők is kenguruzhatnak Vele.

K: Ha egy baba korábban érkezik és a PIC-re viszik, remélhetőleg mielőbb sikerül olyan állapotba kerülnie, amikor már nem szorul intenzív ellátásra és átmehet a gyermekágyas osztályra vagy szerencsés esetben rögtön haza. Sok baba hazamenetele előtt pedig még egy másik kórházba megy át, ahol már nem kap intenzív ellátást, de a kis súlya miatt még nem adható haza. Ezeket a helyeket mi anyukaként “hízlaldának” hívtuk csak magunk között.

Az, hogy egy baba koraszülött volt, sok-sok odafigyelést igényel később is a szülők részéről. Hiszen nyomon kell követni, kihatással lesz-e később a koraszülöttség pl. a mozgásfejlődésre, beszédfejlődésre. Természetesen nem mindegy, pontosan mennyi idővel érkezett a baba korábban és milyen állapotban volt születésekor. Mit jelent pontosan a koraszülött utógondozás ma hazánkban, mire kell számítania a korababás szülőknek?

gyerekzsivajÉ: A neurológiai utógondozás tekintetében a Szent Margit Kórház Fejlődésneurológiai Osztálya a vezető Budapesten és környékén. Magas szakmai tudású és az újszülöttek és koraszülöttek neurológiai felmérésére és fejlesztésére specializálódott szakemberek dolgoznak ott. Az ő szakmai felmérésüket követően, a javaslataikat, tanácsaikat követve kezdődik igazán az idegrendszerileg érintett koraszülött babák fejlesztése – ami sok fáradtságot, nagy energiabefektetést, és még több kitartást igényel mind a kis koráink, mind szüleik részéről. Mivel az emberi agy az első életévben még plasztikus, képlékeny így a korán megkezdett, megfelelő gyógytornával a neurorehabilitáció során komoly és igen látványos eredményeket lehet elérni.

K: A magyar egészségügyben bármerre nézünk, mindenhol a hiányállapotokra figyel fel az ember, kevés a nővér, elmennek az orvosok, elavultak a műszerek, a betegek maguk viszik a kötszert, gyerekosztályokra a pelenkát, popsitörlőt. Milyen helyzetben van most a PIC a költözést követően?

É: Bár az Osztályvezetőnk (Dr. Kocsis István) minden lehetséges forrást igyekszik felkeresni, kijárni és megragadni, de azért még mindig vannak kisebb-nagyobb hiányosságok a babaellátás, babaápolás területén.
A gyógyszerkeretünk sajnos behatárolt, így nagy megfontolást és beosztást igényel – hogy mire, mennyit költünk, és mi az, amiben merjük, illetve tudjuk kérni a szülők segítségét.

gyerekzsivajK: Amikor Memme királylány a PIC-en volt, édesanyám horgolt sapkákat és cipőcskéket készített a babáknak. Merthogy Magyarországon nem egyszerű ám ilyen kis méretű ruhácskákat beszerezni, ezt szülőként is tapasztaltam. Mi szülők vittük a pelenkát, popsistörlőt, babafürdetőt és minden babaápolási kelléket. Van most valamire szükség az osztályon? Azt gondolom, a gyerekzsivaj közösség szívesen összefogna, én pedig – lehetőségeimhez mérten – személyes ügyemnek tekintem a koraszülött babák és az értük naponta gigászi csatákat vívó alulfizetett (!), de a szülők által agyonszeretett nővérek és orvosok segítését.

É: Sajnos ami a babaápolási termékeket érinti, még mindig hasonló problémákkal küzdünk… Mint korábban is említettem, a gyógyszerkeretünket racionalizáltan kell felosztanunk, így erre kevesebb jut a keretből. A kis sapkáknak- kesztyűknek-ruhácskáknak-cipőcskéknek mérhetetlenül örülünk, és nagyon-nagyon köszönjük minden gondos kéz szeretetteljes munkáját.

K: Nagyon köszönöm az interjút, Évi és kívánok a PIC egész csapatának nagyon sok erőt, kitartást a mindennapokhoz és főleg azt, hogy ugyanolyan emberséggel végezzék munkájukat, mint amit én tapasztaltam, amikor rajtunk segítettek. A szülőknek egy jó szó, egy kis biztatás nagyon sokat számít azokban a napokban, amikor a gyermekük intenzív ellátásra szorul!

É: Kedves Kata, én köszönöm a megtiszteltetést!

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2015

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*